2011. október. 20. 14:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 20. 14:14 Vállalkozás

Mentőövet dob az OTP a kisvállalkozásoknak

Mikro- és kisvállalkozások számára indít hitelprogramot az OTP. A bank több mint 15 ezer vállalkozást fog megkeresni hitelajánlattal, összesen 185 milliárd forintot tud szétosztani.

"A nemzetgazdaság nem működhet megfelelően, ha a vállalkozások a szűkös banki források miatt nem tudnak a fejlesztéseikhez és a működésükhöz szükséges hitelhez jutni”, mondta el Gyuris Dániel, az Ingatlan, Kisvállalati és Agrár Divíziójának vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ahogy azt már a hvg.hu is megírta, rendkívül nehéz helyzetben vannak a magyar kis- és középvállalkozások a hitelezés terén, mert a válság óta nőtt a bizalmatlanság a bankok részéről, hitel híján viszont nem tudnak fejleszteni. Pedig fontos lenne, hiszen az OTP szerint a kis- és középvállalkozói szektor állítja elő a hazai GDP 30-35%-át és foglalkoztatja a magyar munkavállalók 50-55%-át. 

Éppen ezért a cégeknek segítséget jelenthet az OTP Bank új, Széchenyi 50 Programja, amelynek keretén belül célzott, 3 és 25 millió forint közötti, folyószámla és forgóeszköz hitelre vonatkozó indikatív ajánlattal keresi meg ősszel a vállalkozásokat. Egy-egy vállalkozás több hitelt is igényelhet, de összesen legfeljebb 50 millió forint összegben.

Az OTP olyan vállalkozásoknak is kínál folyószámlahitelt, amelyek nem rendelkeznek a banknál folyószámlával. A kisvállalkozások 15 féle számlacsomag közül választhatnak. Ezek közül a LendületPlusz folyószámlahitel például 1 éves lejáratú, szabadon felhasználható, átmeneti likviditási nehézségek megoldására ajánlott, míg az Új Forrás Forgóeszközhitel áru- és anyagkészletek beszerzésére használhatják fel, maximum 3 éves futamidővel.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.