Telenor: Ahogy várták
A skandináv régió legnagyobb távközlési cége, amely a hazai mobilpiacon is aktív 4,5 milliárd norvég koronás (823...
A skandináv régió legnagyobb távközlési cége, amely a hazai mobilpiacon is aktív 4,5 milliárd norvég koronás (823 millió dolláros) adózott nyereségről számolt be. Ez ugyan jelentősen elmarad az egy esztendővel korábbi 9,5 milliárdos profittól, de megegyezik a Bloomberg 18 szakértő megkérdezésével összeállított konszenzusával. Az árbevétel mindeközben növekedett, s megközelítette a 24,4 milliárd koronát.
Csökkenő eredményről számolt be a norvég vállalat hazai leányvállalata is, ráadásul a Telenor Magyarország árbevétele is elmaradt az egy esztendővel korábbitól. A cég közleménye szerint a második negyedévben 39,64 milliárd forintos nyereséget realizáltak, ami 1,7 milliárddal kevesebb a 2010 hasonló időszakában elértnél, miközben az üzemi nyereség (EBIT) több, mint 50 százalékkal 5,76 milliárdra esett. Némileg csökkent az előfizetők száma is: a 3,54 millió ügyfél 18 ezerrel kevesebb a tavaly júniusinál, s 47 ezerrel az év véginél.
A magyar Telenor az április és június közötti három hónapban beruházásokra (CAPEX) is kevesebb költött, mint 2010-ben, méghozzá 900 millió forinttal. Az visszaesést a cég szerint az eltérő ütemezés indokolta, s a második negyedévi CAPEX-et a mobil szélessávú technológia fejlesztése határozta meg.
Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója a tavalyinál gyengébb eredmények ellenére optimistán értékelte a cég második negyedévét. Mint fogalmazott, a cég ahelyett, hogy egyszerűen csökkentené költségeit és várná a pénzügyi és gazdasági válság végét, komoly fejlesztésekbe kezdett. Elindították hálózatmodernizációs programjukat és célul tűzték ki, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék az internetet. A cégvezető szerint ezek a lépések hamarosan beérhetnek, így ha a magyar gazdaság növekedésnek indul és a hatóságok stabil jogi környezetet teremtenek, bátran lehetnek optimisták a következő időszakkal kapcsolatban.