2010. július. 27. 13:27 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. július. 27. 13:17 Vállalkozás

Veszik a Mercedest, mint a cukrot a kínaiak és az amerikaiak

A várakozásokat messze meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be a világ második legnagyobb...

A várakozásokat messze meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be a világ második legnagyobb luxusautó-gyártója, a német Daimler. A cég adózott nyeresége 1,25 milliárd euró volt az április és június közötti három hónapban, ez pedig amellett, hogy jelentős javulás a tavalyi 1,02 milliárdos veszteséghez képest, majd negyedével meghaladja a Bloomberg 1,02 milliárdos elemzői konszenzusát is. Az üzemi eredmény (EBIT) 25,1 milliárd euróra ugrott, míg az árbevétel 28 százalékkal emelkedett, s így elérte a 25,1 milliárd eurót.

A Daimler a jó eredményeket elsősorban az amerikai és a kínai kereslet megugrásának köszönheti. A cég vezetése szerint a két legnagyobb nemzeti piac a következő hónapokban is jól teljesíthet, éppen ezért felfelé módosították a korábbi egész éves prognózist. A mostani várakozások szerint a 2010-es EBIT 6 milliárd euró lehet, ez pedig épp másfélszerese a korábbi előrejelzésben jelzett értéknek. Tavaly a vállalat üzemi szinten 1,51 milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Ecoline

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.