2010. március. 29. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 29. 11:42 Vállalkozás

Világgazdaság: gombamód szaporodó kalandparkok

Új divathullám jellemzi a hazai turisztikai fejlesztéseket: az elmúlt években gombamód szaporodtak Magyarországon a gyakorlatilag sportos attrakciókat felvonultató erdei vidámparknak tekinthető kalandparkok; az eddigi példák alapján magán- és állami cégek, valamint önkormányzatok is szívesen vágnak hasonló fejlesztésbe, amelynek megtérülését 5-10 évre tervezik - írta a Világgazdaság hétfői számában.

A legújabbat és egyben az eddigi legnagyobbat, az egymilliárd forintos beruházásból megvalósult Zemplén Kalandparkot nemrég adták át Sátoraljaújhely közelében, az összesen egymilliárd forintos beruházáshoz a város önkormányzata 500 millió forint volt uniós forrást kapott, a többit önerőből biztosította. Tavaly is több kalandpark épült, júliusban nyitotta meg kapuit a Veszprém megyei Kislőd határában a Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark, a több mint 200 millió forintos beruházás a tulajdonosok számításai szerint 10 év alatt térül meg. A lap által megkérdezett parkok mindegyike tavaly a válság ellenére is növelni tudta látogatói számát, és az idén is jó szezonra számítnak. A kalandparkok vezetői a lapnak elmondták, hogy vendégeik zöme a saját régiójukból, illetve Budapestről érkezik, de külföldi érdeklődők is gyakran megfordulnak náluk, főként Németországból, Ausztriából, valamint Dániából és Svédországból.

 

 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.