A gazdasági válsággal összefüggésben a G20 országok pénzügyminiszterei irányából komoly nyomás nehezedik a szabályalkotókra, aminek célja a jelenlegi pénzügyi beszámolási rendszer felülvizsgálata. Ennek a felülvizsgálatnak az egyik eleme a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) nemrég nyilvánosságra hozott tervezete, amely átláthatóbbá kívánja tenni a követelések és értékpapírok értékvesztésének elszámolására vonatkozó rendszert. A mai gyakorlat kritikusai szerint a jelenleg alkalmazott „felmerült veszteség modell” legfőbb problémája az, hogy nem jelzi jól előre a portfoliókban rejlő kockázatokat, a válság során pedig csak az indokoltnál később kezdte el megmutatni a felmerülő veszteségeket.

Molnár Gábor, a Deloitte Kft. Számviteli tanácsadás üzletágának szenior menedzsere elmondta:Az új nemzetközi számviteli standard várhatóan a jövő év második felében válik véglegessé, a jelenlegi tervezet azonban nagyon határozottan kijelölte a főbb irányokat, ehhez képest a végleges standard várhatóan már nem tartalmaz majd jelentős változást. Éppen ezért az IFRS-t alkalmazó, illetve annak bevezetését tervező, prudensen gondolkodó vállalatoknak már most célszerű elkezdeniük a felkészülést, a 2013-tól érvényes standard hatékony alkalmazásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a vállalkozások a múltra vonatkozóan saját, megbízható és releváns statisztikai adatokkal rendelkezzenek, amelyek mintegy bázisadatként engednek következtetni az ügyfeleik, partnereik jövőben várható teljesítményére, fizetési hajlandóságára.

Mire kell készülnie a pénzügyi szektornak?

Molnár Gábor elmondta: A bankok és pénzintézetek számára az új modell alkalmazása a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy amikor hitelt nyújtanak, vagy értékpapírt vásárolnak, előre meg kell határozniuk azt a várható veszteséget, amely az adott ügyletből, vagy ügyletek (például lakáshitelek) portfóliójából származhat. Ezt a veszteséget pedig nem csak akkor kell majd könyvelniük, amikor az ténylegesen bekövetkezik, hanem a kamatbevételekkel arányosan meg kell képezniük ehhez az erre vonatkozó, megfelelő tartalékokat is – vagyis a modell lényegében időben előrébb hozza a felmerülő veszteségeket. Banki téren ez nagyrészt egybevág a pénzügyi vállalkozások kockázatainak kezelésére és a tőkeszükséglet mértékére vonatkozó ajánlásnak (BASEL II) az elveivel. Az új standard annyiban mégis túlmutat a BASEL II-őn, hogy a bankokat arra kötelezné, hogy várható veszteségeiket és kockázataikat a lehető legtranszparensebben könyveljék és mutassák be a beszámolóikban.

Ennek a változásnak köszönhetően az úgynevezett „kockázati költség” banki szinten várhatóan transzparensebben jelenik majd meg. Azon pénzintézetek számára, amelyek már eddig is ilyen módon gondolkodtak és ennek megfelelően árazták termékeiket, az új szabály életbe lépése vélhetően csak annyi változást jelent majd, hogy mindezt a számviteli beszámolóikban is be kell mutatniuk.

Ma még komoly kérdés, hogy mindezzel nő, vagy pedig csökken a rendszerben rejlő bizonytalanság, vagyis a változtatás jobbá, megbízhatóbbá teszi-e a beszámolókat, vagy sem – a múlt adatai mennyire használhatóak fel a jövőbeli folyamatok becslésére. Az új standard alkalmazása ugyanakkor segíthet a bankoknak abban, hogy a jövőben kevésbé becsüljék alá a kockázataikat, továbbá arra kényszeríti őket, hogy már egy adott hitelciklus elején is több tőkét tartalékoljanak - az esetlegesen felmerülő veszteségek fedezetéül.

A többi szektorban komoly kihívást jelenthet az átállás
Az új standard természetesen nem csak a pénzügyi szolgáltatók beszámolási gyakorlatát érinti majd. Sőt, a más szektorokban tevékenykedő, IFRS-t alkalmazó vállalkozásoknak, például közszolgáltatással, kereskedelemmel, vagy termeléssel foglalkozó vállalatoknak is jelentős változásra kell felkészülnie. Ezen vállalatoknak ugyanis a tervezet értelmében a jövőben minden értékesítéskor meg kell majd becsülniük azt is, hogy mekkora annak a valószínűsége, hogy az adósuk nem fog fizetni. A cégeknek az árbevételükből azonnal meg kell majd képezniük azt a tartalékot, ami a várható hitelezési veszteségre elegendő. A bankokkal, pénzintézetekkel ellentétben a pénzintézeti szektoron kívül működő vállalakozások ma még jellemzően nem gyűjtenek nemfizetésre vonatkozó adatokat, ezektől a cégektől tehát komoly szemléletváltoztatást követel meg az új standard.

A nemzetközi standard egyik pozitív hatása az lehet, hogy a cégek tudatosan elkezdik beépíteni az áraikba annak a kockázatát, hogy a vevőik egy része nem fizet nekik, ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a rendszerben ezentúl mindig jelen lesz egy általános értékvesztés, vagy általános céltartalék. A bankok számára mindez nem lesz ismeretlen, az egyéb szektorokban működő vállalatok helyzete viszont annyiban könnyebb, hogy az ő értékesítéssel összefüggő követeléseik jellemzően rövid lejáratúak, a nemfizetési problémák tehát általában már egy-két hónapon belül jelentkeznek, és jó esetben meg is oldódnak – tette hozzá Molnár Gábor.