Három és fél év után mondtak fel nekem, elérte a céget a hitelválság, a pozíciómat megszüntették. Számítottam rá, nem lepett meg, az azonban annál inkább, hogy a végkielégítésemet – amivel szintén kalkuláltam – két hónap után sem kaptam meg” – meséli egy nagyvállalat elbocsátott osztályvezetője. A történet nem egyedi, cégmérettől és beosztástól függetlenül egyre több bajba került, racionalizáló vagy megszűnő cég szabadul meg munka hiányában az alkalmazottaktól, de nem mindenhol – ahogy a neve elhallgatását kérő munkakereső esetében sem – sikerül maradéktalanul eleget tenni a törvényi előírásoknak.

Akár határozott, akár határozatlan idejű munkaszerződést köt a munkavállaló, próbaidő alatt mindkét fél indoklás nélkül és azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyt. Az úgynevezett rendes felmondást azonban a munkáltatónak komoly indokkal kell alátámasztania, s ennek világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie – így fogalmaz a törvény. „A felmondás oka csak a munkáltató működésével, vagy a munkavállaló képességeivel, illetve munkavégzéssel kapcsolatos magatartásával függhet össze” – magyarázza Horváth Linda ügyvéd, amikor a felmondással kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről kérdezzük. Vannak persze hétköznapi praktikák, ilyen a felmondás átvételének megtagadása. „Ez kedvelt eszköz a munkavállalók körében, de ha valaki ezzel a módszerrel él, nem árt, ha tudja: amennyiben az átvétel megtagadásáról jegyzőkönyv készül, úgy a felmondás átadottnak tekintendő” – fűzi hozzá.

Rendkívüli esetekről és arról, hogy mi jár az alkalmazottnak végkielégítéskor olvassa el a cikk folytatását az Adózónán.

Schaffer Dániel