Az első szembeötlő hasonlóság az úgynevezett nagy egyházakhoz az, hogy a multi szervezete és tevékenysége is országokat fog át, globalizált – mutat rá könyvében Hegedűs. A formai hasonlóságok nem fontosak: a céges célok hittétellé emelése, a csapatépítő tréningekkel is támogatott együvé tartozás követelménye, a céges sikerek megünneplése, a falra kitett céges tízparancsolatok, csúcsvezetői arcképek és szlogenek, a céges indulók csupán a felszínt és a formát jelentik, ráadásul ezek gyakran a kisebb nemzeti vállalkozások esetében is előfordulnak.

Jóval figyelemreméltóbb azonban Hegedűs szerint az, hogy a cégóriások elnökeinek és felső vezetőinek médianyilatkozatai, konferenciabeszédei, megnyilvánulásai úgy kifelé, mint a nagyobb létszámú belső értekezleteken, egyre inkább hasonlítanak vallásos prédikációkhoz. Ezek a beszédek tele vannak emberközpontúsággal, mások dicséretével, a társadalmi felelősségvállalás, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés nemes eszméinek taglalásával. A céges problémákat és gondokat sem kerülik el, de azok megoldását megértő, nyugodt méltósággal és megfelelő önbizalommal tárgyalják. A nagy multi cégek rendszeres időközönként megrendezett nemzetközi konferenciáit napjainkban szinte kivétel nélkül ebben a szellemben rendezik. Ráadásul minden hasonló nagyszabású összejövetelt illik valamilyen aktuális stratégia aktuális szlogenje alatt megrendezni.

Az egyházhoz való hasonlatosságot illetően erőteljesebb és kritikusabb vélekedéseket is lehet hallani a kívülállók, vagy éppen a „családtagok” részéről – írja Hegedűs. Ezek szerint a multik belső konferenciáikat, értekezleteiket, tréningjeiket szinte szeánsz jelleggel alakítják, így formálva a munkatársak egyéniségét, manipulatív módon célokra orientálják őket. Másfelől sokan egyértelmű és szoros személyes és üzleti kapcsolatokat vélnek felfedezni egy-egy multi és valamilyen konkrét egyház között. A szerző azonban úgy véli, a hazánkban működő összes multinacionális cég élesen visszautasítaná ezeket a vádakat. Az etikai értelemben vett káros manipulatív munkára kényszerítés szerinte nem jellemző; a közös vacsorák és egyéb céges programok, mint például az ún. túlélő túrák az európai vagy amerikai kontinensen, a közös testgyakorlatok és elmélkedések a távol-keleti régióban messze az etika keretein belül maradnak, sőt kölcsönösen hasznosak lehetnek úgy a cég, mint az egyén számára.

Hegedűs Zoltán

Megrendelem a könyvet

De ez még mindig csak a felszín taglalása. Hegedűs a releváns hasonlóságot valójában nem a szervezetben vagy a rendezvényekben érzékeli, hanem az értékkövető magatartásban, elvek keresésében és megtalálásában. Ezáltal a cég nemcsak az egyházhoz mint szervezethez, hanem annak belső lényegéhez, a vallásához és hitéhez is hasonlítani kezd. A formáról a tartalomra vezethet át annak megfigyelése, hogy a multinacionális cégek internetről bármikor letölthető víziói és missziói (erős egyházi hagyományuk van a szavaknak!) a minél mélyebb lényeget, a boldogabb emberi jövőt, a valódi értékeket, a nemes célokat, erkölcsiséget, illetve a cég ezekhez való hozzájárulását kívánják megfogalmazni. Még az alkohol- és dohánygyártó, illetve -forgalmazó óriáscégek is ilyen irányban próbálkoznak.

A vállalatvezetést segítő tanok pedig egyre magasabbról érkeznek – mutat rá Hegedűs. A jó öreg IQ mellett és azon túlmenően már évek óta kötelező elvárás a megfelelő érzelmi intelligencia megléte a vezetők esetében. A legújabb vezetési ismereteket tárgyaló könyveket átolvasva kialakulhat az emberben egy olyan érzés, hogy mereven ateista vagy transzcendens gondolatoktól mentes ember már nehezen tud igazi csúcsvezetővé válni. A legnagyobb vállalatok közleményeiben és etikai kódexeiben az objektív fogalmazás és stílus ellenére ráutalás nélkül is szinte sugárzanak az általánosan elfogadott erkölcstan tézisei vagy az ún. természeti törvények. A profit termelése mellett az új típusú csúcsvezetők – akik már nem menedzserek, hanem igazi vezetők (leaderek) – olyan fogalmakkal találkoznak, mint a társadalmi hasznosság és elkötelezettség, az emberközpontúság, a vállalaton belüli és kívüli szolidaritás, a társadalmi felelősségvállalás, az érzelmek szerepe, a munka–magánélet egyensúly, a vállalati erkölcs, a jó és a rossz definiálása és megkülönböztetése, a transzcendencia és vállalkozás kapcsolata.

Jogosan feltételezhetjük persze, véli Hegedűs, hogy ilyen szemléletet vallástalan vagy agnosztikus vezető is magáévá tehet. Azt is csak találgatni lehet, hányan követik a morális vezetési módszereket saját kezdeményezésből és őszinte meggyőződésből, hányan teszik azt hazulról hozott nevelés alapján, s hányan a szakirodalom, a tanácsadók és trénerek hatására. Ha a legfelső csúcsvezetők alatti vezetőkről és munkatársakról beszélünk, az is felmerülhet: hányan teszik egyszerűen lojalitásból, parancsra? A képmutatás, a bort iszik, vizet prédikál magatartás persze nagyon sokszor jogos vád. Úgy az egyházak, mint a multinacionális cégek világában. Mindez azonban nem befolyásolja azt a folyamatosan újra felfedezett igazságot, hogy sikernek csak azt nevezhetjük, ami előreviszi az egyént és a közösséget, figyelembe veszi mások érdekeit, értékeit, nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is boldogít, és az életnek értelmes célt ad.

Hegedűs szerint önmagában az sem baj, hogy a vállalatok erénykövetése csupán a haszon miatt van. Kövesse csak a valós erkölcsi értékeket akár a profit miatt, lényeg, hogy ne csaljon és hazudjon! Alex Carey ausztrál közíró röviden és velősen foglalta össze az igazságot valamikor az ezredforduló tájékán: „A huszadik századot három, politikailag igen fontos fejlődés jellemezte: a demokrácia fejlődése, a vállalatok hatalmának növekedése és a vállalati propaganda megerősödése, amely megvédi a vállalati hatalmat a demokráciától.” Más mérvadó vagy annak vélt szerzők könyvei, tanulmányai azt sugallják: nincs is benne a rendszerben saját morális önjavító képessége, az erkölcs és a profit ugyanis lényegükből adódóan zárják ki egymást.

A helyzet azonban Hegedűs szerint nem ilyen egyszerű. Egyrészt jó néhány demokratikus országban csíptek már fülön gátlástalan nagyvállalatot, számos vezetőt el is ítéltek. A céget gazdasági-pénzügyi szempontokból akár csúcsra is vihették, személyes erkölcsi hibáik és bűneik miatt mégis a börtönben kötöttek ki. Másrészt a legújabb gazdasági és vállalkozástani elméletek, de a legújabb gyakorlatok is egyre inkább előtérbe helyezik a profiton túli szempontokat. Nem csupán a kommunikációban, hanem a vállalat teljes keresztmetszetében. A vállalatirányítás egyre inkább megszűnik technikatudományos, szívtelen és lélek nélküli, keményen csak spekulatív vagy öncélú pénzügyi tevékenység lenni, és a részben már említett fogalmakkal (környezetvédelem, fenntartható fejlődés, szolidaritás, vállalati társadalmi felelősségvállalás, a vezetők érzelmi és spirituális intelligenciája) a gazdaság itt-ott már lelkiismerettel is megtöltődik.

Ezt a témát a megbocsátást könnyítő cinizmussal taglalják a közismert magyar (és nem csak magyar) megnyilatkozások: „Csak az első millió forrását ne kérdezd!” „Az üzletben nincs helye az érzelemnek és nagylelkűségnek… legalábbis az elején!” „Majd adakozom, ha már megtehetem!” Pedig fontos az első millió tisztasága. Pedig az érzelemnek nagy szerepe van az üzletben. Pedig a szolidaritás nem köthető feltételekhez. Pedig az emberiség közös jövője saját lelkiismeretünk függvénye is. Ma már sokan érzik vagy tudják ezt, és valóban így is élnek, dolgoznak.

Hegedűs azt tanácsolja, legyünk provokatívan jóindulatúak és optimisták, vagy még inkább idealisták és szentimentálisok. A multik „glóriája” a legtöbb esetben valóban álszent még. Számos teoretikus véleménye alapján az (aktuális) közgazdasági racionalitást követve logikusan és kötelezően az is marad. De meddig aktuális ez a racionalitás? És vajon a racionalitás mozgatja-e csupán a gazdaságot? A racionalitást nem lehet-e alakítani vagy felülírni? Tehetetlen-e itt az ember, teszi fel a kérdéseket a szerző, aki szerint az utóbbi években érzékelhető a javulás abban a kérdésben, hogy a nagy cégek megszabaduljanak a képmutató angyali és a folyamatosan letagadott, de belül szükségszerűnek vélt démoni kellékektől. Hasonlóan a megújuló egyházakhoz, amelyek istenkeresésükben mégiscsak az embert, a jóban mindenkor megújulni tudó embert helyezik a középpontba. A jó multi olyan, mint általában a rendes ember: belső, „bűnös” késztetésből állandóan szeretne anyagilag is gazdagabb lenni, céljai eléréséhez bizony sokszor fegyelemre és fegyelmezésre van szüksége, de vágyódik a jó, a nemes eszmék, az örök értékek, az élet igazi célja után. Sok jó egyház van a világban. Jó multiból is lehetne már több.