2009. június. 19. 13:08 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. június. 19. 13:11 Vállalkozás

A Škoda a legnagyobb, a CEZ hozza legtöbb pénzt - cseh Top100

Tizenöt százalékkal 212 milliárd koronára (2248 milliárd forintra) esett...

Tizenöt százalékkal 212 milliárd koronára (2248 milliárd forintra) esett a 100 legnagyobb cseh cég nyeresége 2008-ban derül ki a Czech Top 100 által készített elemzésből. A listára felkerült vállalatok árbevétele is csökkent, igaz csak minimális mértékben: a 2440 milliárd koronás összforgalom 0,5 százalékkal marad el az egy esztendővel korábbitól – írja a Prague Daily Monitor.

Az idén még rossz lesz

A visszaesés – annak ellenére, hogy a cseh cégeket csak az utolsó negyedévben sújtotta a krízis – egyértelműen a gazdasági válság hatása. Tavaly a 100 legnagyobb vállalat harmadának árbevétele süllyedt, az idén pedig a gazdasági helyzet romlása miatt ennél is rosszabb lehet a helyzet.

A prágai egyetem közgazdasági karának elnöke ugyanakkor a PDM-nak elmondta: már látja a fényt az alagút végén, s úgy véli, hogy 2010 erősebb év lehet a cseh ségek számára, mint az idei.

A legnagyobbak

TOP 10 árbevétele (milliárd korona)
bumm.sk

Tavaly egyébként sem az árbevétel, sem a nyereség alapján összeállított lista élén nem történt változás. A Czech Top 100 szerint a legnagyobb forgalmú cseh vállalat 2008-ban is a Škoda autógyártó volt, amelynek árbevétele meghaladta a 200 milliárd koronát, míg a második helyen a Cseh Energetikai Művek (CEZ), végzett 181,6 milliárdos forgalommal. Utóbbi cég vezeti egyébként a legnyereségesebb vállalatok listáját is: adózás előtti eredménye meghaladta a 60 milliárd koronát.

Az összeállítás szerint a legtöbb embert Csehországban a helyi posta foglalkoztatja. Az állami tulajdonban lévő cég alkalmazásában 36 332 ember áll.

Ecoline

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.