Ötezer embert küld el az IBM
Bár a cégnél hivatalosan még nem erősítették meg, a Reuters...
Bár a cégnél hivatalosan még nem erősítették meg, a Reuters információi szerint ötezer fős leépítést tervez az Egyesült Államokban az IBM. Az elbocsátások a teljes ottani munkaerő-állomány mintegy négy százalékát érintené, az amerikai hardveróriás ugyanis 115 ezer főt foglalkoztat hazájában (és további mintegy 290 ezret világszerte). A leépítés főleg a kiszolgáló egységeket érint majd – jelezte a Reuters magát megnevezni nem kívánó forrása.
Bár a válság, és a számítástechnikai eszközök iránti kereslet visszaesése természetesen az IBM-et is sújtja, a cég riválisainál eddig jobban teljesített. A társaság forgalma ugyan 2008 utolsó negyedévében 6,4 százalékkal zsugorodott, a vállalat januári gyorsjelentésével így is kellemes meglepetést okozott a piacnak. A főként üzleti szolgáltatásokra fókuszáló óriáscég a tavalyi negyedik negyedévben 4,4 milliárd dolláros (részvényenként 3,28 dolláros) adózott eredményt ért el, ami 12 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és jócskán meghaladta a Reuters 2,80 dolláros elemzői konszenzusát is.
Ecoline