Hivatalos: 77 évnyi uralkodás után letaszították a trónról a GM-t
A General Motors tegnap bejelentette: 2008-ban az egy esztendővel korábbinál 11...
A General Motors tegnap bejelentette: 2008-ban az egy esztendővel korábbinál 11 százalékkal kevesebb 8,35 millió gépkocsit adott el. A detroiti székhelyű társaság ezzel 77 évnyi uralkodás után elveszítette vezető pozícióját. A japán Toyota ugyanis néhány nappal korábban hozta nyilvánosságra, hogy bár 4 százalékkal visszaesett a forgalma, így is közel 9 millió autó értékesített tavaly. Tulajdonképpen már tavalyelőtt sejteni lehetett, hogy 2008-ban trónfosztás lehet, 2007-ben ugyanis szinte hajszálra pontosan ugyanannyi autót adott el a két cég: a Toyota 9,366 millió kocsit értékesített, míg a GM háromezerrel többet.
Mint ismert az amerikai gyártó igen komoly gondokkal küzd, a Chryslerrel karöltve az amerikai kormányzathoz fordult segítségért, amit végül meg is kapott: a fehérház 15 milliárd dolláros kölcsönt adott a két cégnek. A GM vezetése most dolgoznak az átszervezési terven, amely megmentené a tönk szélén álló céget. Nem könnyíti meg azonban a vállalat helyzetét, hogy a globális autópiacon komoly visszaesésre lehet számítani, s különösen nagy lehet a kereslet csökkenése a GM legfontosabb piacán: az Egyesült Államokban.