Huszonhét vállalkozás kapott versenyképességi díjat
Huszonhét kis- és középvállalkozás vívta ki az Üzlet&Siker magazin szakmai elismerését. A díjakat november 23-án megrendezett ünnepélyes gálaesten adtak át.
A magazin immár hatodik alkalommal írta ki pályázatot, amelynek célja felmérni és elismerni – a gazdasági eredmények mellett – a kis- és középvállalkozások innovációs készségét és versenyképességét. A pályázat kereskedelem, szolgáltatás és termelés kategóriákban és ezeken belül is három árbevételi csoportban került kiírásra, olyan vállalatok számára, amelyek éves nettó árbevétele 100 millió és 5 milliárd forint közé esik. A vállalkozásoknak az elmúlt három év gazdálkodását tükröző számadatokon kívül egyéb, versenyképességre, foglalkoztatásra és innovációra vonatkozó információkat is meg kellett adniuk pályázatukban.
A pályázó vállalkozások egy, az EU-ban használt informatikai modell alapján készült és az IQ Consultinggal közösen továbbfejlesztett, webes felületen megjelenő kérdőívet töltöttek ki, amelyből egy CDP nevű, Nyugat-európában már kipróbált vállalkozás-auditáló szoftver egyedi, a pályázó cégekre adaptált, 12 oldalas versenyképességi tanulmányt állított össze. Az így elkészült, egymillió forint értékű gyorsaudit segítségével számszerűsítve mérhetőek a vállalkozás tartós versenyképességét és innovativitását erősítő, illetve gátló szervezeti tényezők. Az audit ezen felül még változtatási javaslatokat is megfogalmaz a cégek számára. Az idei díjazottak olyan tevékenységeket végeznek, amelyek fémjelzik a magyar gazdaság felemelkedési lehetőségének területeit:
• Magas hozzáadott értékű tanácsadói tevékenység a telekommunikációban;
• Beszállítói, szolgáltatói feladatok a logisztika vertikumában, pl.: csomagolástechnika;
• Réspiaci lehetőségek szórakoztatóelektronikai és multimédiás területeken;
• Alkalmazott kutatási technológia az orvoslástól a mikroelektronikáig;
• Prémium kategóriás üzleti és termelői modellek az építőipartól a mezőgazdaságig.
A 2007. év kategória győztes vállalatait az alábbi táblázat foglalja össze. A kategória győztes cégek tevékenységéről, valamint a pályázat menetéről szóló összefoglaló a háttéranyagban olvasható.
Ágazat | Árbevétel | Cégnév |
Termelő vállalat | < 500 millió Ft | OncoTherm Kft. |
Termelő vállalat | 500 millió és 1 milliárd Ft között | Kompozitor Műanyagipari Fejlesztő Kft. |
Termelő vállalat | > 1 milliárd Ft | Dension Audio Systems Kft. |
Kereskedő vállalat | < 500 millió Ft | Larssen Depo Kft. |
Kereskedő vállalat | 500 millió és 1 milliárd Ft között | LANeX Tanácsadó Kft. |
Kereskedő vállalat | > 1 milliárd Ft | Nefab Packaging Hungary Kft. |
Szolgáltató vállalat | < 500 millió Ft | AITIA International Zrt. |
Szolgáltató vállalat | 500 millió és 1 milliárd Ft között | Havária Kft. |
Szolgáltató vállalat | > 1 milliárd Ft | XAPT Hungary Kft. |
Fődíjas | Nav N Go Kft. |