A válságkezelő kormány programjában az adó kitüntetett szerepet kapott. Erre már az a körülmény is utalt, hogy a pénzügyminiszteri széket egy adótanácsadó kapta. E téren a tennivalók lényegében adottak, a megelőző időszakokban felállított különböző „hivatalos” szakmai testületek (Versenyképességi Kerekasztal, Adóreform Bizottság) és önként véleményt formálók (különböző kamarák, a BIG4, stb.) az adórendszer átalakításának főbb irányaiban egyetértettek.

Az átlagos európai adóterhelést alkalmazó Magyarország a régióban kifejezetten versenyhátrányt szenved el a környező gazdaságokkal szemben. Ha lehet érdemi, GDP arányosan 4-5 százalékpontos csökkentés szükséges az adócentralizációban. Ez a válság közepén túl nagy áldozatokat okozott volna a költségvetés amúgyis megnyirbált kiadási oldalán. Az összelvonás szintjének változatlansága esetén legalább a rendszer belső elemeit kellett mozgatni. Az élőmunka nagyon magas közterhét sikerült mérsékelni, s mivel az ehhez szükséges mozgásteret (fedezetet) az adórendszeren belül kellett megteremteni, a könnyebben beszedhető árakat terhelő adókat növelték.

Az általános „elvárásoknak” megfelelően az adórendszer egyszerűsítését is megígérték, sőt, a kiszámíthatóságot is zászlóra tűzték. A tartalmi változások lényege viszonylag egyszerűen összefoglalható, szemben a formai változtatásokkal.

A cikk folytatását olvassa el az Adózónán!