Tatabányai lakótelepről indulva, szakmája szamárlétráját végigjárva ért fel a csúcsra Kassai Viktor, aki hamarosan újra Európa-bajnokságra utazhat. Portré a játékvezetőről, aki szerint karrierje elején az ember még tanulhat tévedéseiből, bizonyos szint felett azonban már csak a hibák elkerülése tartja versenyben.
„Egyből láttam, hogy nem szabványméretű” – ezek voltak az első mondatok, amelyeket Kassai Viktortól hallottam, miután méteres lépéseivel lemérte új iskolája szabadtéri pályáját. Mindez történt 1990 őszén, középiskolai évnyitónkon, közvetlenül az ünnepség előtt. Azóta láttam ugyanezeket a hosszú, határozott lépéseket Zalaegerszegen, az akkor 24 éves játékvezető első NB I.-es meccsén, továbbá a tévében a 2010-es világbajnoki elődöntőben és a 2011-es Bajnokok Ligája döntőjében.
Kassai június elejétől a franciaországi Európa-bajnokságon feledtetheti rosszemlékű 2012-es Eb-szereplését. Bevallása szerint nem foglalkozik négy évvel ezelőtti tévedésével, és érzi a bizalmat az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) részéről is – ennek egyik jelzése a presztízsértékű, tartalék-játékvezetőkénti delegálása az idei BL-döntőre. Ötfős ukrajnai csapatából ketten – Ring György és Bognár Tamás – kísérik el a franciaországi Eb-re, Tóth Vencel és Farkas Ádám pedig az első kontinensbajnokságára készülhet majd.
Kassai gyermekkora óta a foci szerelmese. Középiskolás éveink alatt napjait a Népsport (később Nemzeti Sport) átolvasásával kezdte, és abban az időszakban – 1990 és 1994 között – szinte minden rangos budapesti sporteseményen jelen volt, csodálva a magyar és külföldi sportolókat.
A játékvezetői vizsgát 1990-ben tette le Bicskén, focibíró apja mintáját követve, nem sokkal később pedig már partjelzőként lengetett a Szárliget–Óbarok körzeti mérkőzésen. A tizennégy éves Viktort akkoriban főként a testalkata miatt zrikálták a nézők. „A bírót amúgy is mindig szidják, mindegy, hogy fiatal vagy idős, pocakos vagy vézna. Engem a vékony testalkatom és a fiatal korom miatt találtak meg, de gyorsan hozzászoktam ehhez” – emlékezik. Akkoriban nem volt nehéz játékvezetői minősítést szerezni, sikeres bíró azonban nem mindenkiből lett.
„Egy-két esztendő után derült ki, hogy hajlandó vagyok a szabadidőmből és az energiámból annyit áldozni a játékvezetésre, hogy komolyabb feladatokkal is megbízhassanak”
– mesél első éveiről Kassai. Mérkőzésre felkérést a legritkább esetben utasított vissza (volt, hogy budapesti iskolájából ment tanítás után Tatabányára vonattal egy-egy meccsre), hétvégenként pedig bulizás helyett rendre több mérkőzést is elvállalt.
„Ma mindenki csak azt látja, hogy rendszeresen meccset vezetek a Bajnokok Ligájában, de hogy ezt mennyi futóedzés, alsóbb osztályú mérkőzés vagy meccs utáni videonézés előzte meg az utóbbi két és fél évtizedben, azt már nem tudják.”
Pályafutása elején volt olyan év, amikor majdnem 80 mérkőzésen működött közre játékvezetőként vagy asszisztensként.
Munka munka mellett
A középiskola elvégzése után Kassai Viktor kétéves idegenforgalmi iskolába járt, majd 1997 és 2009 között utazásszervezőként dolgozott. A játékvezetést azonban egy pillanatra sem hanyagolta. Munkahelyén elvileg napi nyolc óra ottlétet követeltek meg tőle, de mindenkori főnökei rugalmasak voltak. Nemritkán 12 órát dolgozott, cserébe viszont senki sem szólt rá, amikor a munkahelyéről már ebédidőben elindult a hétközi kupameccsekre vagy a pénteki bajnokikra.
Az NB II.-es keretbe 1997-ben került be, attól kezdve a szakma hazai legjobbjaival – Bede Ferenccel, Juhos Attilával vagy éppen Kiss Bélával – edzhetett heti két alkalommal. Az idősebbek tapasztalatai sokat segítettek neki, elméleti fejlődése azonban továbbra is saját magán múlott:
„1997-ben még nem volt, vagy legalábbis én még nem használtam internetet. Ma vitatott szituációk százainak elemzése található meg a YouTube-on, a kilencvenes évek végén a szakmai anyagokat nekünk kellett felkutatnunk.”
A meccsek előtt és után maga által felvett videókat nézett, saját és más bírók szerepléseit, sőt még a játékosok jellemző magatartását is megpróbálta kifigyelni.
Premierjére az első osztályban tizenöt évvel ezelőtt, 1999 tavaszán került sor, méghozzá mindjárt tízezer zalaegerszegi szurkoló előtt. Ha addig nehezemre esett a civil életében mindenből viccet gyártó Viktort megfellebbezhetetlen tekintélyként elképzelni a pályán, e meccsen minden kétségem szertefoszlott. Bemutatkozása jól sikerült, mégsem bízhatta el magát:
„Minden meccsen elölről kellett kezdenem mindent. Senkit sem érdekelt, hogyan fújtam másoknak az előző héten, a csapatok és a játékosok bizalmát, elismerését csak folyamatosan jó teljesítménnyel tudtam megszerezni”.
A játékvezetőnek – mint arra pár évvel ezelőtti egyik interjújában rámutatott – minden mérkőzésen határozottságot és nyugalmat kell sugároznia, hiszen ha ő ideges, a játékosok sem lesznek nyugodtak.
Útban a világ legjobbja cím felé
Ízelítőt a nemzetközi porondból 1999-ben kapott először, amikor is Szabó Zsolt játékvezető mellett tartalék játékvezetőként kelhetett útra Észtországba. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői keretébe négy év stabil NB I.-es teljesítmény után, 2003-ban került be. Ott ugyanúgy végig kellett járnia a szamárlétrát, mint idehaza: vezetett korosztályos válogatott meccseket, közreműködött az Intertotó-kupa mérkőzésein, UEFA-kupa-selejtezőkön és több ifjúsági világbajnokságon.
2007-ben bekerült az UEFA elitkategóriás bírói közé, amivel megnyílt előtte az út a 2010-es vébé felé. A „felkészülés” jegyében olimpiai döntőt vezetett a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon, majd vébéselejtezőkön és BL-meccseken lépegetett előre. E három év alatt a FIFA a meccseken túl is folyamatosan tesztelte őt és társait, a vébékeretbe kerülésért fizikális és mentális próbatételek sorozatán kellett végigmenniük.
A dél-afrikai világbajnokságra úgy utazott ki állandó asszisztens társaival, Erős Gáborral és Vámos Tiborral, hogy már azzal elégedett lett volna, ha legalább egy meccset kapnak. Ehhez képest három hét alatt négy meccsen fújhatott, köztük a torna elődöntőjén, a hatvanezer szurkoló és több százmillió tévénéző előtt játszott spanyol–németen. Egy év múlva Bajnokok Ligája-döntőt vezetett, az év végén pedig a labdarúgás statisztikáival foglalkozó IFFHS nemzetközi szervezet megválasztotta a 2011-es év játékvezetőjévé. Felért a csúcsra.
Már nem hibázhat
Üstökösként felfelé ívelő karrierje 2012-ben torpant meg, miután az Európa-bajnokság egyik legtöbbet vitatott tévedése után – nem adott meg egy szabályos gólt a házigazda ukránoknak – idő előtt hazaküldték a tornáról. Súlyosbította a helyzetet, hogy Kassai bírói csapata épp kényes területen követett el hibát. Miközben a közvélemény videobírókat követelt a vitás helyzetek megítélésére, az UEFA a gólbíró mellett tette le voksát – az ominózus ukrán–angol meccsen pedig épp az e posztra kijelölt kolléga hibázott a legnagyobbat. Kassai azonban nem akarta másra hárítani a felelősséget.
„Nem lett volna korrekt, hogy miután minden korábbi sikerünket az én nevemmel kötötték össze, az első komolyabb kudarc után másra mutogatok”
– mondja. A hibákat és az azokból tanulást illetően sajátos álláspontja van. Tévéközvetítésekben gyakran elhangzik, hogy a bíró „visszaad” valamit a korábban téves ítélettel sújtott csapatnak – amit a riporterek általában megelégedéssel nyugtáznak. Kassai szerint viszont az egyik hibát nem lehet másikkal jóvátenni, ezzel ugyanis nem annullálni a korábbi tévedést, csak megduplázni a rossz döntések számát.
Véleménye szerint bár egy éljátékvezető szinte már mindent tud a szakmáról, azonban még a tökéletes elméleti tudás sem zárja ki a hibázás lehetőségét.
„A legmagasabb szinten már nem fogadják el a játékvezetői tévedést, még akkor sem, ha a körülmények sokszor nem játszanak a kezünkre. Egy meccsen átlagosan 10-12 kilométert futunk, 150-160-as, de nemritkán 180-as pulzusszám mellett”
– mutat rá, a magabiztos sztárok és a fanatikus tízezrek felől érkező állandó nyomást már nem is említve.
Továbbra is a fociban gondolkodik
A kérdésre, hogy mi motiválja 1200 mérkőzés, köztük olimpiai és BL-döntő, illetve világbajnoki elődöntő után, azt válaszolja: "Ha megettél egyszer egy szelet tortát, attól még a második is csábító lehet”. Továbbra is imádja mind a labdarúgást, mind a hivatását, éppen ezért egyelőre nem tervezi a váltást. Motivációs célokat mindig talál magának: eddig 35 BL-meccsen bíráskodott, a rekord ötven fölött van, itthon pedig szeretné elérni 300 NB I.-es mérkőzés levezetését.
„Elvileg még szűk öt évem van a játékvezetői felső korhatárig, így optimista vagyok. A tesztek egyre nehezebbek, és én sem leszek már fiatalabb. Közbejöhet egy-egy komolyabb sérülés is, vagy akár az az állapot, amikor a folyamatos edzés már szenvedéssé teszi a felkészülést. Ha ez elérkezik, nem szabad tovább erőltetni. Egyelőre azonban ezt nem érzem”
– elmélkedik a jövőről. Tisztában van azzal, hogy saját márkáját nem építheti olyan tudatosan, mint egykor például az olasz Pierluigi Collina vagy az angol Howard Webb. Kassai nem kopasz, nincs messziről felismerhető tetoválása, nem köszön vissza plakátokról, és nem nyilatkozik hosszasan játékosokkal kapcsolatos sztorikról. Hétről hétre a magyar bajnokságban fújja a sípot, ahol nincs ugyan könnyű dolga, de közel sem követik figyelemmel annyian, mint például angol kollégáit a Premier League-ben.
Próbálja tartani az évek alatt kialakított, diplomatikusan – emiatt néha kicsit szárazon – nyilatkozó játékvezető imidzsét, és odafigyel arra is, milyen kontextusban jelenik meg a neve. Nem akarja mindenáron eladni magát, egyelőre csak olyan megkereséseket fogadott el, amelyek kapcsolódnak a sporthoz:
„Dohányáru, alkohol vagy szerencsejáték szóba sem jöhet, a főzéshez pedig nem értek – márpedig amihez nem értek, abban nem szeretek megnyilvánulni”.
Marinov Iván cikke eredetileg a HVG Extra Business magazinban jelent meg. Amennyiben érdeklik önt hasonló motivációs cikkek a sport világából, az alábbi linken megrendelheti ezzel foglalkozó korábbi lapszámunkat.
