A kiáltásra berohan Anette és a hű André.

Itt volt... beszéltem vele... Gorcsev... Itt járt... egy oroszlánnal... Azt mondta, elviszi az autót... Abe Padannak...

A malária teszi.

Igen, igen, jól van, csak aludj... nincs semmi baj.

Hajnalra Iván visszaér az autókhoz.

Ütött az óra, Gafirone úr! Ön most a teherkocsit elviszi az oázisba és – a dühöngő szállítmánnyal, meg ezzel a levéllel együtt – átadja monsieur Laboux-nak.

Ha mindent rendben elintéz, akasztás helyett jutalomban részesül.

Reggel Azumbár oázis nagy szenzációra ébred. Egy hatalmas teherautóban emberek dörömbölnek... A furcsa hírre Laboux is felkel...

Ön kicsoda?

Kőszáli... izé. Wendriner... Én, kérem, autóversenyző... Ezt a levelet küldi egy Gorcsev nevezetű, igen verekedős egyén.

Iván! Hát mégis él!

Attól tartok, nem kell hozzá sok idő, és újfent egy berendezési tárgy alatt eszmélek majd... Bár az ilyesmit idővel megszokja az ember.

Tisztelt Uram!
Az éjjel nem volt olyan lelkiállapotban, hogy mindent részletesen megbeszélhettünk volna. Ezúton kérem tehát, hogy közölje feleteseimmel: magasabb katonai érdekből szökésben vagyok, és útban útban a Próféta Szandálja felé az Alfa-Romeóval. Őfelségének, Baba Paladala uralkodónak azt fogom mondani, hogy Ön csókoltatja.
Báró Lingeström főrablót és arisztokratát átadom őfelsége, Padalati Malatada néger uralkodónak, míg a többi jámbor csirkefogót, ha kérhetek ennyi jutalmat, bocsássák szabadon a mellékelt teherautóból, mert az ő ügyetlenségük nélkül már régen a portugál konkurenciáé lenne az Alfa-Romeo. Azon reményben, hogy távollétemet a Fort St.Therese-ből nem veszik majd túl szigorúan, zárom soraimat.
Lelkes híve:
Gorcsev Iván
A 27-es közlegény