Papírhulladékból készítenek tüzelőanyagot Pécsen
Megváltozott munkaképességű dolgozók segítségével készítenek tüzelőanyagot papírhulladékból Pécsen az ERFO Nonprofit Kft-nél egy új fejlesztésnek köszönhetően – mondták a társaság vezetői egy csütörtöki üzemlátogatáson.
A napokban helyezték üzembe a budapesti székhelyű cég pécsi telephelyén azt a brikettáló gépet, amellyel a vállalatnál, valamint a városi környezetben keletkező papírhulladékot jó minőségű, környezetbarát tüzelőanyaggá lehet alakítani.
Szabó Ferenc régióvezető elmondta: a 25 millió forintos uniós forrásból megvalósuló beruházással megváltozott munkaképességű dolgozóknak teremtettek új munkahelyeket.
Bernáth Ildikó, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő projekteket támogató Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke az üzemlátogatáson beszámolt arról, hogy az ERFO Nonprofit Kft. is részese annak az uniós projektnek, amellyel háromezer megváltozott munkaképességű alkalmazott képzését kezdhette meg tavaly májusban három, állami tulajdonban lévő, úgynevezett védett foglalkoztató, a Kézmű, a Főkefe és az ERFO.
Hozzátette: az Új Széchenyi Terv keretében 2014 májusáig tartó, 4,9 milliárd forint összköltségű program a három cég vidéki telephelyeit érinti. Az ERFO telephelyein a csaknem 1700 dolgozóból 900 vesz részt a támogatott alapvető kompetenciaképzéseken és szakmai képzéseken, átképzéseken.
A dolgozóknak a képzések ingyenesek.
A budapesti székhelyű, teljes egészében állami tulajdonú ERFO Nonprofit Kft. 2012-ben 1,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 341 millió forint veszteséggel zárt a nyilvános cégadatok szerint. 2011-ben 1,46 milliárd forint árbevétel mellett 250 millió forint volt a vesztesége.
A társaság a Pécsen és a megyeszékhely környékén két papíripari üzemében egészségügyi papírtermékeket, öt varrodában ruházati termékeket, műanyagipari üzemében szemeteszsákokat, tasakokat, takarófóliákat gyárt, vegyes üzemeiben pedig csomagolóipari tevékenységet folytat 886, több mint 90 százalékban megváltozott munkaképességű dolgozójával.