Meg fogják kapni elmaradt bérüket a komáromi kórház dolgozói
Napokon belül megkapják fizetésüket a komáromi kórház dolgozói - közölte Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója pénteken az MTI megkeresésére.
Havas Szófia fővárosi szocialista képviselő előzőleg budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy értesülései szerint novemberben még nem kaptak fizetést a komáromi kórház dolgozói. Közlése szerint ez a Selye János Kórházban végrehajtott nyári struktúraátalakítással függ össze. Úgy véli, további kórházakat fenyeget az a veszély, hogy nem tudják majd kifizetni dolgozóik bérét, a kórházak igazgatóinak pedig - közlése szerint - a GYEMSZI megtiltotta, hogy a sajtónak nyilatkozzanak.
A GYEMSZI főigazgatója erre reagálva azt mondta: egyesek félinformációk alapján politikai tőkét akarnak kovácsolni maguknak az egészségügy helyzetéből, veszélyeztetve ezáltal az egyébként zökkenőmentesen működő betegellátást. Török Krisztina hangsúlyozta, hogy a kórházak nehéz anyagi helyzete nem függ össze az egészségügyi struktúra átalakításával.
A főigazgató azt mondta: a komáromi kórház jelezte a GYEMSZI-nek fizetési problémáit. Ennek nyomán az intézet azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, így a komáromi kórház dolgozói - a kincstári kifizetések függvényében - remélhetőleg napokon belül, akár már szombaton megkaphatják fizetésüket - közölte Török Krisztina.