Karrier MTI 2012. október. 18. 17:35

Több tucatnyi reptéri dolgozó tüntetett a bércsökkentés ellen

A földi kiszolgálást végző Malév GH által bejelentett bércsökkentés ellen demonstrált a ferihegyi gyorsforgalmi úton csütörtökön a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

A több mint egy tucat autó, és több tucat szakszervezeti aktivista, a városból kifelé haladva az 1-es terminál után foglalta el a külső sávot, rendőri biztosítás mellett, a demonstráció 18 óráig tartott. A tiltakozó akciót a repülőtérhez tartozó zárt helyen akarták megtartani, de arra nem kaptak hatósági engedélyt - mondta Csorba Attila, a szakszervezet elnöke.

MTI / Szigetváry Zsolt

A szakszervezet szerint a munkáltató 30-40 ezer forinttal csökkentené a dolgozók bérét; az első ütemben 15-20 ezer forinttal, már októbertől. A második ütemben pedig ennél is többel csökkennek a cafetéria juttatások, a jövő év elejétől. Csorba Attila ismertette: a repülőgépek súlypont meghatározását, jégtelenítését és egyéb fontos feladatokat végzők nettó bére 110-140 ezer forintra csökken.

A LESZ a földi kiszolgáló személyzet felét tömöríti. Az 1 200 tag között  vannak olyan pártoló tagok is, akiknek már korábban felmondott a munkaadó - tette hozzá az elnök.