2012. június. 18. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 18. 09:19 Karrier

Nyári munka: egyre több a lehetőség Zalában

A közfoglalkoztatás bővüléséből, valamint a szezonális munkaerőigények növekedéséből adódóan ezer fővel mérséklődött májusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Május végén 14 300 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 6 százalékkal kevesebbet, mint áprilisban, és 5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Májusban a munkáltatók 1300 új álláshelyet jelentettek be, míg áprilisban 2000, tavaly májusban pedig egy feldolgozóipari cég magas felvételi szándéka miatt 2800 ezer betöltetlen álláshely volt a megyében. A cégek az előző hónapról áthúzódó állásajánlatokkal együtt 2600 embernek ajánlottak munkalehetőséget májusban. Május végén 1300 betöltetlen álláshely volt a megyében.

A tavasz utolsó hónapjában 1300-an veszítették el állásukat. Közülük 350-en segéd- vagy alkalmi munkásként dolgoztak korábban, de a kereskedelemben és a vendéglátóiparban foglalkoztatottak közül is 200-nál többen kerültek a regisztrációba.

Májusban 2300 ember került ki a nyilvántartásból, közülük 1600-an tudtak munkába állni. Csaknem 900 embert segéd- vagy alkalmi munkásként alkalmaztak, 300-an a kereskedelemben és a vendéglátóiparban, 200-an pedig az építőiparban találtak munkát. Mintegy félezer ember munkába állása támogatott keretek között történt, míg 1100 fő az elsődleges munkaerőpiacon talált állást.

Az év első öt hónapjában 8400 álláskereső állt munkába Zala megyében, közülük 4100 támogatott álláshelyen. Május végén csaknem 11 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a megyében. A megyei átlagot meghaladó, mintegy 14-15 százalékos volt az álláskeresők aránya Nagykanizsa és Letenye térségében, míg Lenti, Zalaegerszeg, és Zalaszentgrót körzetében a gazdaságilag aktív népességhez képest 10 százalék alatti a nyilvántartott álláskeresők száma.