Megalázó és gyalázatos a munkanélküli-ellátás időtartamának csökkentése - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetégének elnöke kedden Győrben, az érdekképviselet helyi vezetőivel folytatott egyeztetést követően sajtótájékoztatón.
Az ellátás időtartamát három hónapra csökkentették úgy, hogy a kormány saját adatai szerint is 18 hónap az álláskeresés átlagos tartama, az állástalanok fele pedig egy évnél hosszabb ideje van ebben a helyzetben - emelte ki Borsik János.
Az új Munka törvénykönyvéről szólva az érdekképviseleti vezető kijelentette: a munkajogi viszonyok "polgárijogiasítása" szakmaiatlan, megalázó, és rendkívüli mértékben növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát.
A szakszervezeti vezető köztudomású tényként említette, hogy a magyar gazdaság stagnál, miközben új munkahelyeket csak új beruházásokkal, a gazdaság fellendítésével lehet teremteni.
Borsik János igazságtalannak és aránytalannak nevezte az egységes, 16 százalékos személyi jövedelemadót, mondván, az a munkavállalók amúgy is jobban kereső hatodának a helyzetén javít.
Kifogásolta, hogy az új Munka törvénykönyve regionális minimálbér bevezetését teszi lehetővé, miközben Nyugat-Európában százezrek tüntetnek országos bérminimumért.
Az érdekképviseleti vezető hangot adott azon álláspontjának is, hogy a törvénnyel kapcsolatos egyeztetés során a kormányzatnak "átmenetileg sikerült a szakszervezeteket megosztani", de "akkor is együtt kell dolgozni, ha kicsit fájó szívvel vonulunk is fel együtt május elsején".