Karrier MTI 2011. május. 12. 08:20

Komlóskán megvalósult a teljes foglalkoztatottság

Megszűnt a munkanélküliség Komlóskán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen mindenkinek van állása - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.

Komlóska látképe
wikipedia.hu
Mezőgazdasági programot indított a 270 lakosú Komlóskán az önkormányzat, amely olyan helybéli idős emberektől vett át öthektárnyi földet, akik nem tudták megművelni. Sikeres pályázatoknak köszönhetően az eddig állástalan helybéliek dogoznak a földeken, a termést pedig az iskola és a szociális intézmények használják fel, de a piacra is jut belőle.

A hasonló kezdeményezések összehangolására létrehozták a Zempléni Helyi Termék és Szolgáltató Klasztert, amelynek már több mint harminc tagja van - olvasható az Észak-Magyarországban.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.