„A lányom két éve takarít egy hipermarketben. Nagyon kedvesek vele a kollégák, nem nézik ki, nem bántják. Kicsit zárkózott, ezért nehezen oldódik fel, de mindig szívesen készülődik, sose hallottam tőle, hogy nincs kedve bemenni a munkahelyére” - meséli a 39 éves, enyhén értelmi fogyatékos Mónika édesanyja. Lánya éppen „műszakban van”. Szerencsénk van, nem kell sokat utaznunk - magyarázza a nyugdíjas asszony, miért jó, hogy az áruház közel van a lakóhelyükhöz. Minden nap együtt mennek, aztán ő - mint mondja - hazaballag.

Idén - első alkalommal - kilenc vállalat kapta meg a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést. Ezzel együtt jár a fogyatékosságbarát logó használatának joga is, mégpedig két évig - mondja Csányi Zsuzsanna, a Salva Vita Alapítvány szervezetpszichológiai tanácsadója, hagsúlyozva, hogy csak olyan cég vagy szervezet részesülhet a kiváltságban, amely kellően elkötelezett. Hogy mit jelent mindez? A cégeket nem egymáshoz mérik, vagyis nincsenek egységes kritériumok. A lényeg a folyamatos fejlődés a fogyatékkal élő munkavállalók  - akiknek érzékszervi, mozgásszervi, értelmi vagy kommunikációs képességük elmaradnak az átlagostól - toborzása, foglalkoztatása, megtartása terén. Összesen hat területen mérik a fejlődést, ilyen a vezetők vagy a munkatársak felkészítése a fogyatékkal élő munkavállaló érkezésére, elfogadására; a foglalkoztatásukkal járó irányelvek kidolgozása; a toborzás akadálymentesítése; a logóhasználat beépítése a toborzásba, illetve az elért eredmények szisztematikus nyomonkövetése.

Kiaknázatlan terület. Értékes munkaerő

Müller Judit

„Angliában 4700 munkáltató használ ilyen logót, nekünk húsz éves lemaradást kell behoznunk, noha egyre több vállalat nyit ezirányba” - számol be a jelenlegi helyzetről Csányi Zsuzsanna. Ugyanakkor az is tény, hogy itthon sokan nem önzetlenül, hanem kényszerből döntenek úgy, hogy fogyatékkal élő dolgozót alkalmaznak, ugyanis 2010. január elsejétől emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás mértéke. Mégpedig a korábbi ötszörösére: évi 177 600 forintról (személyenként) évi 964 500 forintra.

Minden, húsz főnél többet foglalkoztató cégnek figyelnie kell arra, hogy állományának öt százaléka megváltozott munkaképességű (legalább 40 százalékos) dolgozó legyen. (Húsz fő esetében ez legalább egy, ebbe a csoportba tartozó embert jelent.) Ha kötelezettségének nem tesz eleget, ki kell fizetnie a rehabilitációs hozzájárulást, minden kieső megváltozott munkaképességű dolgozó után csaknem egymillió forintot évente. A munkaadók többségénél ez már meghaladja az ingerküszöböt, így inkább beadják a derekukat. Más kérdés, hogy a büntetés „megúszása” kellően ösztönzi-e a cégvezetőket, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek az új dolgozók beilleszkedését, foglalkoztatását elősegítendő. Nyilván nem. Ebből - és az információhiányból - adódik a legtöbb probléma. No meg abból, hogy egyes munkaadók megpróbálják a mennyiségi előírást teljesítve megúszni az új alkalmazottak felvételét, mégpedig úgy, hogy meglévő dolgozóikra nyomást gyakorolva kötelezik őket, hogy esetleges eltitkolt betegségeikkel - például gerincproblémájukkal - előrukkoljanak. Az átminősítés után pedig már mondhatják: megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak. 

Magyarországon közel 600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, ám az aktív korúak közül mindössze 35-40 ezer dolgozik. (Az unióban közülük minden negyedik ember ). A Work Force személyzeti tanácsadó cég idei felmérése szerint - amelyet 73 vállalat megkérdezésével végeztek -  egyre több hazai cég hajlik rá, hogy megváltozott munkaképességű dolgozót vegyen fel, ám 89 százalékának alig van információja arról, hogy a gyakorlatban ez mivel is jár.

„Szívesen foglalkoztatnánk megváltozott munkaképességű dolgozót, de...”

A leggyakoribb kifogás, hogy a vállalatok miért nem kérnek a fogyatékkal élő dolgozókból, hogy náluk „nincsenek alkalmas munkakörök.” Erre jelenthet megoldást az úgynevezett fogyatékosügyi átvilágítás, melynek lényege, hogy felmérjék, az adott cégnél milyen célcsoportok - értelmi sérült, mozgássérült -, milyen munkakörökben foglalkoztathatók és ez milyen előnyökkel jár a munkáltató számára. A szolgáltatás jelenleg piaci alapon működik, vagyis aktuális pályázat híján nem ingyenes.

Az értelmi sérültek beilleszkedését a melléjük kirendelt mentorok segítik - meséli Csányi Zsuzsanna. A mentor elvégzi a betanítást, és az utókövetés is az ő feladata. (Természetesen a sérülés mértékétől függ, hogy valaki foglalkoztatható-e, és ha igen, milyen munkakörben.) Elengedhetetlen a dolgozók és vezetők felkészítése a megváltozott munkaképességű dolgozó fogadására, ám ez nem mindig zökkenőmentes. Szakemberek szerint mivel az előítéletek leginkább abból fakadnak, hogy az emberek nem jutnak kellő információhoz, illetve nincsenek személyes tapasztalataik, a megoldást a közös rendezvények, munkahelyi gyakorlati programok jelenthetik. Utóbbira példa az értelmi sérült gyakornokok eljuttatása nyílt munkaerőpiaci helyekre, hogy a munkáltatók kapcsolatba kerülhessenek velük, tapasztalatokat szerezzenek, ennek ugyanis még nincs anyagi kockázata. Ha egy gyakornok nem válik be, nem veszik fel, de ha megfelel az elvárásoknak, a cég máris szert tett egy értékes munkatársra. Ilyenkor - a kezdeti időszakban - a munkaadók elvárásai is csiszolódnak, megtanulják, hogy a fogyatékossággal élők kapacitása, munkabírása, időbeosztása eltér az átlagostól.

Az értelmi sérültek elsősorban egyszerű, betanított munkákat végezhetnek, mint az árufeltöltés, a kocsigyűjtés a hipermarketekben vagy az úgynevezett lobbista tevékenység - a vendégtér rendben tartása - a gyorséttermekben. El tudnak helyezkedni raktárban címkézőként, csamagolóként, esetleg irodai asszisztensként. Mindig a sérülés mértéke, jellege és az adott cég tevékenysége határozza meg, hogy melyek azok a feladatok, amelyekkel a fogyatékkal élők is megbirkóznak.

Egészen másfajta nehézségekkel szembesülnek a mozgáskorlátozott vagy a látássérült dolgozók. Esetükben az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sok helyen nem oldották meg az akadálymentesítést - egyszerűen nem tudnak bejutni a munahelyükre, avagy nem tudnak közlekedni az épületben - vagy nincsenek meg a szükséges eszközök, amelyekkel dolgozhatnának. A 27 éves Tamás tizenöt éve ül kerekesszékben. „Pályaválasztáskor fontos szempont volt, hogy mivel nem tudok felállni a székből, a gyakori helyváltoztatás problémás. Végül programozó lettem” - mondja. Azt azért hozzáteszi: szerencséje van, hiszen érdekli is, amivel foglalkozik, a munkahelyén pedig támogatják, segítik. Az épület bejáratához építettek egy rámpát, így gond nélkül - önállóan - bejuthat, és mivel van a lift, az épületen belül is segítség nélkül mozoghat. „Van olyan látássérült barátom, aki nem járt ilyen jól, nincs fix állása, jelenleg távmunkás” - meséli a férfi. A szemléleten kellene változtatni - teszi hozzá -, hogy a fogyatékkal élők nem haszontalanok. Csak más az életritmusuk.