2010. szeptember. 02. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 02. 13:46 Karrier

Ismét nőtt a munkanélküliség Spanyolországban

Spanyolországban négyhavi mérséklődés után augusztusban ismét emelkedett az állástalanok száma.

A madridi munkaügyi minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint a munkanélküli segélyt igénylők száma 1,5 százalékkal nőtt augusztusban júliushoz képest, és 9,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztusban 61 ezren vesztették el munkájukat, többségük azért, mert az idegenforgalmi főszezon végeztével lejárt a határozott időre szóló munkaszerződésük. A munkanélküli ellátásban részesülők száma így 3,97 millióra emelkedett. A segélyben már nem részesülő állástalanokkal együtt 4,65 millió munkanélküli él a 40 millió lakosú országban. 

A munkanélküliségi ráta a legutóbbi, második negyedévi adatok szerint 20,09 százalék, ami 13 éves spanyol rekord, és a legmagasabb érték a 16 tagú euróövezetben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön megjelent értékelése szerint az államcsődtől leginkább fenyegetett 9 ország közé tartozó dél-európai államban több mint 3 éve csaknem folyamatosan nő a munkanélküliség, amely a mostani, emelkedő szakasz elején, 2007 második negyedévében 7,95 százalékról indult.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.