2010. augusztus. 30. 15:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 30. 14:56 Karrier

Legalább öt százalékkal kevesebb lesz a cseh állami alkalmazott

A cseh korány által meghirdetett költségcsökkentés jegyében Csehországban legalább 5 százalékkal mérséklik az állami alkalmazottak számát - közölte a kormányfő vasárnap.

Petr Necas a Prima TV-nek adott nyilatkozatában úgy pontosított, hogy 5-8 százalék között lesz az állam által fizetett alkalmazottak létszámcsökkentése. Az új cseh kormány jövőre a GDP 4,6 százalékára szeretné mérsékelni az államháztartási hiányt, az idei 5,3 százalékról, és ennek eléréséhez inkább a kiadáscsökkentés, mint az adóemelés eszközét használná.

A cseh rendőrök és tűzoltók már korábban bejelentették, hogy szeptemberben tüntetésre készülnek fizetésük megnyírbálása ellen. Ha fenyegetésüket valóra váltják, ez lesz az első nagy dolgozói megmozdulása a kormány megszorító tervei miatt. A cseh kormány két hete jelentette be, hogy a közalkalmazottaknál jövőre 10 százalékos bércsökkentést valósít meg.

A cseh kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt lenne, a parlamenti képviselőknél az arány 9-10 százalék. A pénzügyminisztérium számításai szerint a bérek visszafogása következtében jövőre mintegy kétmilliárd koronával több marad a cseh államkasszában, a most bejelentett létszámcsökkentésből eredő megtakarítást azonban a kormányfő nem részletezte.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.