2010. július. 02. 10:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 02. 10:13 Karrier

Beindult a diákmunkák szezonja: 200 ezren dolgoznának

Idén is nőtt a munkát kereső diákok száma, a kör meghaladta a 200 ezret, ám a munkalehetőségek jelentősen csökkentek - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában.

A meghirdetett állásások száma harmadára esett, ráadásul ezekre egyre több esetben olyan felnőttek jelentkeznek, akik hónapok vagy évek óta munkanélküliek. Az önkormányzatok tizede gondol csak diákmunkák meghirdetésére, a lap által megkérdezett cégek pedig inkább az egy-másfél éve elbocsátott régi alkalmazottakat veszik vissza - olvasható a Napi Gazdaságban.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.