Elhalasztották a nyugdíjkorhatár-emelést a litvánok
A litván kisebbségi kormány egyelőre elhalasztotta a nyugdíjkorhatár emelését, miután néhány kormánytag is az emelés ellen szavazott.
A nyugdíjreform keretében a nyugdíjkorhatárt Litvániában 2012-től kezdve tizenöt év alatt fokozatosan emelnék 65 évre, a nőknél jelenleg 60 évről, a férfiaknál 62 és fél évről.A nyugdíjreform-csomag többi elemét viszont jóváhagyta a litván kormány, egyebek mellett befagyasztotta a társadalombiztosítási hozzájárulás elosztási arányát az állami- és a magán nyugdíjalapok között. Arról is döntöttek, hogy a további megszorító intézkedések jegyében 2010 után meghosszabbítják a költségvetési szférában dolgozók két évre korábban elrendelt befagyasztását.
A 2008. októberi választások nyomán hatalomra jutott litván jobboldal fájdalmas megszorító intézkedésekre kényszerült az országot különösen súlyosan érintő nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság nyomán. Litvániában tavaly 15 százalékkal zsugorodott a gazdaság, a kormány drákói költségvetési csökkentéseket és adóemeléseket vezetett be, amelynek nyomán javult a gazdasági helyzet. Az idén a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékkal nő, elsősorban az export fellendülésének köszönhetően a tavalyi 14,8 százalékos visszaesést követően. Jövőre 2,8 százalékos növekedés várható. A gazdasági válság által erősen sújtott országban a munkanélküliség is tetemes lesz az idén, eléri a 16,7 százalékot, s jövőre is csak 15,5 százalékra mérséklődik.