Miért a finn iskolák a legjobbak a világon?
A tavalyi évben több mint száz külföldi delegáció járt Helsinkiben, ők mind arra keresték a választ, hogy vajon a finn iskolás gyerekek mitől teljesítenek mindig és látványosan jobban a nemzetközi felmérésekben, mint más országok tanulói – írja a BBC internetes portálja.
2006-ban a finn tanulók mindent vittek: a legmagasabb átlageredményeket érték el mind a reál, mind pedig a humán területeken végzett összes olyan felmérésben, amelyben a fejlett világ országai részt vettek. Hasonlóan szerepeltek a PISA néven ismert, az OECD által összeállított felmérésekben a finn 15 évesek – itt matematikából csupán dél-koreai kortársaik tudták őket a második helyre szorítani. A finn gyerekek eredményei ráadásul egyáltalán nem a véletlennek köszönhetők, hiszen a korábbi évek felméréseiben is rendre az első helyen végeztek. Ha ezekhez az irigylésre méltó eredményekhez hozzávesszük azt a statisztikai tényt is, hogy a fejlett országok közül Finnországban ülnek a legkevesebbet a gyerekek az iskolapadban, még érthetőbbé válik a többi ország oktatási szakembereinek kíváncsisága.
A cikk folytatását elolvashatja az eduline.hu-n.