Nem minősül munkaidőnek a munkába járással és hazautazással eltöltött idő. Ha azonban változó munkahelyen - különböző telephelyen - történik a munkavégzés, akkor a munkavégzési helyek közötti utazások ideje munkaidőnek számít. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 78/1993. kormányrendelet költségtérítés fizetésére kötelezi a munkáltatókat, ha a munkavállaló lakhelye és munkahelye nem azonos helységben van. A rendelet alkalmazásában munkába járásnak minősül a közigazgatási határon kívülről történő napi munkába járás és a hétvégi hazautazás.

Az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) valamint a kormányrendelet szerint a közlekedési eszköz kiválasztása nem okozhat többletköltséget a munkáltatónak. Ugyanakkor a munkavállalóra is tekintettel kell lenni, vagyis a dolgozótól nem várható el, hogy indokolatlanul hosszú ideig várakozzon a közlekedési eszköz indulásáig, vagy a munkakezdésig kizárólag azért, hogy a munkáltató költségeit csökkentse. (...)

Hogyan hat a foglalkoztatásra az új kormányrendelet?

Dr. Sipos Márta jogász azt tapasztalja, hogy nem tartják be a jogszabályokat a munkáltatók. Őket csak az érdekli, hogy jön-e munkába a dolgozó, hogy azt miként oldja meg, mekkora anyagi ráfordítást igényel, netán napi három órát kell-e utaznia, az már nem érdekli. A cégeknek nincs erre pénzük és fölös, már-már luxus-kiadásként tekintenek a dolgozók munkába járásának költségeire. Mikor érdemes bírósághoz fordulni? A cikk folytatását itt olvashatja.

Tartalmi partnerünk a HR Portal.