2010. március. 08. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 08. 11:53 Karrier

2004 óta most a legmagasabb a munkanélküliség Csehországban

Februárban a vártnál kisebb mértékben emelkedett a munkanélküliség Csehországban. A cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium hétfői közlése szerint február végén 9,9 százalékos volt a munkanélküliség a januári 9,8 százalékkal szemben. A februári adat 2004 óta a legmagasabb. Korábban az elemzők szinte egybehangzóan 10 százalékos munkanélküliséggel számoltak.

Február végén 568 486 személy volt munkanélküli Csehországban. Januárban  562 409 volt az álláskeresők száma: egy év alatt 151 865-tel emelkedett a munkanélküliek száma. Tavaly februárban 416 621 személy volt munkanélkül, a ráta 7,4 százalékos volt. 

A helyzet romlását a cseh politikusok és piaci elemzők alapvetően a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság kedvezőtlen hatásaival magyarázzák. Az utóbbi öt és fél évben februárban volt a legtöbb ember munka nélkül. Elemzők arra számítanak, hogy az idén még tovább fog  emelkedni a munkanélküliség, bár lassabban mint tavaly, a szabad munkahelyek száma ugyanis jóval alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A ráta ugyanakkor nagy regionális eltéréseket mutat. Míg Prágában és környékén négy százalék körül mozog, néhány észak-morvaországi, dél-morvaországi és észak-csehországi járásban 17 százalék körül van.

 

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.