2010. február. 05. 12:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 05. 11:51 Karrier

Főnökök, akik kikészítik a dolgozókat: a hét legrosszabb

Munka- vagy hatalommániás, erőszakos, korrupt, következetlen, dilettáns - csak néhány a legrosszabb vezetői típusokból, akiket kénytelenek vagyunk elviselni munkahelyünkön. A karrier-tanácsadó szerint, ha nem jövünk ki főnökünkkel, akkor inkább a szervezeten belül nézzünk szét, mert most kockázatos a munkahelyváltás.

Egyik helyen rossz, míg a másik munkahelyen a legjobb - valahogy így lehetne összefoglalni azt, amit a vezetői stílusok hatékonyságáról tudunk. A HR szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: a feladattól függ, melyik a leghatékonyabb vezető, az irányítás stílusánál pedig a szervezet jellege, tevékenységi köre és a kultúra a meghatározó. A dolgozó pedig az, aki elszenvedi a rossz vezetők stílusát. Melyek a legrosszabb főnöktípusok?

Erőszakos
A nagyon erőszakos, hatalomorientált főnök, aki folyton irányítani akar, felelősséget nem ad át. Akad néhány olyan helyzet és munkahely, ahol kifejezetten ez a típus a leghatékonyabb. Vannak ugyanis olyan szervezetek, intézmények, mint például a hadsereg, ahol a határozott, egyértelmű parancsokkal történő irányítás a célravezető

Puhány
A gyengekezű, döntésképtelen vezetőnek - éppen ezen jellemzőiből kifolyólag - nincs respektje munkahelyén, ez éppúgy igaz a mikrokörnyezetére, mint az egész szervezetre. Nem tudja megfogalmazni elvárásait, így megfelelően értékelni sem képes, ami miatt nem kedvelik dolgozói, nem tudnak rá felnézni.

Hatalommániás
Visszaél hatalmával, vezetői szerepével, amely sokszor szexuális zaklatással is párosul. Ez utóbbi váltja ki a legnagyobb ellenállást a dolgozókból. Az alkalmazottak életét megkeserítő főnöktípusokról bővebben itt olvashat.

Tartalmi partnerünk a HR Portál.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.