2010. január. 20. 11:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 20. 11:04 Karrier

Több mint száz rugalmas munkahelyet regisztráltak

Több mint száz rugalmas munkahelyet regisztrált 2009 december 31-éig a Telework Budapest Konzorcium - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) megbízásából dolgozó szervezet.

Az ÁFSZ által jegyzett rugalmas munkahelyfeltárást célzó projekt keretében a Telework Budapest Konzorcium szakemberei 1400 vállalkozást keresnek meg, hogy közülük legalább 350-nél induljon el az álláshelyeket feltáró, szervezetfejlesztést célzó tanácsadási folyamat. 
  
A Telework közlése szerint a projekt szeptemberi indulása óta több mint hétszáz vállalkozást - mikrovállalkozást, kis- és középvállalkozást és nagyvállalatot - tájékoztattak az ÁFSZ szolgáltatásairól. Több mint négyszáz esetben megkezdődött a rugalmas foglalkoztatással összefüggő tanácsadás. Mindezek eredményeképpen elkezdődhet a vállalatoknál a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetéséhez szükséges szervezetfejlesztési folyamat, illetve a feltárt rugalmas munkahely lehetőségek bejelentése a regionális munkaügyi központokba.
   
A közel két és fél milliárd forintos költséggel megvalósuló projekt célja egy olyan új szolgáltatási modell kialakítása, amelynek keretében 150 rugalmas és távmunkában végezhető szakmát fejlesztenek és alakítanak át. A projekttől mintegy 3000 új munkahely létrehozását várják. A program 2010. december 31-ig tart, a részvétel minden munkaadói szervezet és munkavállaló számára nyitott.


Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.