2009. július. 07. 17:07 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 07. 16:44 Karrier

A román munkaügyi miniszter leváltását követelik

A román munkaügyi miniszter leváltását követelik az oktatási szakszervezetek amiatt, hogy a korábbi megállapodás ellenére a várhatóan ősszel elfogadandó egységesített közalkalmazotti bérrács 40 százalékkal fog csökkenni.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal és más nemzetközi pénzintézetekkel kötött csaknem 20 milliárd euró értékű hitelegyezményben vállalta, hogy már az idén elfogadja a közalkalmazottak béreit egységesítő törvénytervezetet. Ennek a jogszabálynak az alapelveit a román kormány már el is fogadta. A tervezet célja, hogy felszámolja a különböző közalkalmazotti bérkategóriák közötti szakadékot. Míg jelenleg a közszférában a legmagasabb bér 75-ször magasabb a legalacsonyabbhoz képest, az új tervezet szerint ez a különbség 15-szörösre csökken a jövőben.

A munkaügyi minisztérium már folytatott tárgyalásokat a szakszervezetekkel az új fizetési rácsról, a felek meg is állapodtak az ágazatonként alkalmazandó szorzószámban. Nemrég azonban a munkaügyi minisztérium illetékesei bejelentették, hogy a korábban rögzített szorzószám-értékeket átlagosan 40 százalékkal kell csökkenteni, különben nem lesz elég pénz a fizetések folyósítására.

Az oktatási szakszervezetek azt kifogásolják, hogy a korábbi megállapodás szerint a pedagógusoknak a bruttó minimálbér 3,5-, illetve 9,2-szeresét kellett volna kapniuk munkaviszonyuk, végzettségük és besorolásuk függvényében. Romániában a bruttó minimálbér jelenleg 600 lej (38 400 forint). 
 
A szakszervezetek szerint a megszorítás következtében a szorzók 2 és 7,6 közötti értékre csökkennek, ami azt jelenti, hogy a pedagógusok bérei a jelenlegihez képest nem nőnek, és a közalkalmazottak között ők lesznek a legalacsonyabb bérezésűek Romániában. A szakszervezetek ezért azt kérték Mircea Geoanától, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökétől, hogy vonja meg pártja a politikai támogatást Marian Sarbu munkaügyi minisztertől.   
 
Az egységes közalkalmazotti bérezési rendszer eredeti formája szerint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók lettek volna a nyertesei a béregységesítésnek. A fő vesztesek közé tartoznak a bírák, az ügyészek és a diplomaták, akik kevesebbet kerestek volna, mint most. Emil Boc miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány még nem döntött a szorzószámokról, várhatóan csak ősszel kerül sor azok véglegesítésére. Az oktatási szakszervezetek kilátásba helyezték, hogy általános sztrájkba lépnek a szeptemberben kezdődő tanévkezdéskor, ha addig a kormány nem tér vissza a korábbi megállapodásban rögzített értékekhez.


Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.