2009. február. 10. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 10. 16:16 Karrier

Botrány az óriási tiszteletdíjak miatt Szerbiában

A szerb kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt valamennyi delegáltja lemond a köztársasági választási bizottságban viselt tisztségéről, mivel országos botránnyá dagadt a testületben kiosztott hatalmas tiszteletdíjak ügye.

A posztjukról leköszönők között van Sonja Brkics, a bizottság elnöke, valamint Snezana Malovics igazságügyi miniszter.

Az ügyet, amely erősen felborzolta a kedélyeket a súlyos gazdasági gondokkal küszködő Szerbiában, elsőként a Press című belgrádi újság tárta a nyilvánosság elé a múlt héten. Múlt évben csaknem 183 millió dinár (550 millió forint) ment el a választási bizottság tagjainak és helyetteseiknek, valamint az őket segítő adminisztratív személyzetnek a tiszteletdíjára.

A legjobban Dejan Djurdjevicset, a testület elnökének helyettesét dotálták - az eredetileg a radikálisok által delegált, de azóta már a szakadár Szerb Haladó Párthoz tartozó politikus több mint 2,7 millió dinárt (8,1 millió forintot) kapott. Mivel a választási bizottság tagjait a pártok delegálják, a többségük hivatásos politikus, egyben valamilyen politikai tisztséget is visel, s azért fizetést kap, ami szintén nem kevés. Rajtuk kívül még jogászok ülnek a testületben, akiknek szintén van fizetett állásuk.
 
Közéjük tartozik a demokraták által delegált, bár párton kívüli Sonja Brkics is, aki amellett, hogy a testület elnöki tisztét betölti, a szerb legfelsőbb bíróság bírája is, s e két minőségében tavaly összesen 3,64 millió dinár jövedelemre tett szert. Az ő, illetve a 3,15 millió dinárt kereső Snezana Malovics igazságügyi miniszter esetében a törvénysértés is felmerül, mivel a szabályok kimondják, hogy bíró, illetve állami tisztségviselő nem végezhet semmilyen más munkát.
 
Az egyre dagadó botrányban kipattant adatok szerint az sem rossz, ha valaki - megfelelő kapcsolatokkal rendelkezvén - kisegítő munkatárs a szerb központi választási bizottságban. Marija Drobnjak, a Demokrata Párt parlamenti csoportjának titkárnője a testületben végzett munkájáért, csaknem 1,8 millió dinárt (5,4 millió forintot) kapott tavaly. Szerbiában a bérből és fizetésből élők havi átlagkeresete valamivel több, mint 33 ezer dinár.

A hatalmas juttatások kialakulása - nem volt olyan bizottsági tag, aki 2,04 millió dinárnál kevesebbet kapott volna a múlt évben - szintén érdekes. A hatályos jogszabályok szerint egy választási bizottsági tagnak ugyan havi 60 ezer dinár csak a tiszteletdíja, ám ehhez sikerült még hozzácsapni átlagosan 140 ezer dinár pótlékot.
 
Ez utóbbit a testület által megtartott ülések száma alapján adják, s a nyilvántartások szerint előfordult, hogy a bizottság egy nap tízszer is "összeült". Ez a szerb sajtóban megjelent vélemények szerint még akkor is sok, ha tavaly elnök-, parlamenti és önkormányzati választásokat is tartottak Szerbiában.


Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.