Diákhitel: 834 ezer forint veszteség
A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2008 első félévét 834 ezer forint mérleg szerinti veszteséggel, gyakorlatilag nullszaldóval - zárta - derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből.
A jelképes veszteség a jelentés szerint nem az alaptevékenységből származik. A DK a tavalyi első félévben 5,2 millió forint nyereséget könyvelt el. A Diákhitel Központ (DK) Zrt. mérlegfőösszege a nem auditált, magyar számviteli szabályok alapján készült jelentés szerint június végén 178,2 milliárd forintot tett ki, éves szinten 17 százalékkal bővült.
A társaság saját tőkéje június végén 2,296 milliárd forint volt, 0,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A diákhitelt felvevő hallgatók száma egy év alatt mintegy 19 ezerrel emelkedett, és június végén elérte a 253 ezret. A hallgatói hitelállomány a folyósítások és kamattartozások tőkésítése, továbbá a tőketörlesztések eredőjeként 22,664 milliárd forinttal, 165,439 milliárd forintra hízott.
A DK a hallgatói hiteleket kötvénykibocsátással és hitelekkel refinanszírozza; a társaság hosszú lejáratú kötelezettsége 128,6 milliárd forintra (ebből 53,2 milliárd kötvény-, 75,4 milliárd forint hiteltartozás), rövid lejáratú kötelezettsége 31,2 milliárd forintra rúgott június végén.
A hallgatói hitelek kamatbevétele, valamint a pénzügyi műveletek bevételei a tavalyi első félévhez képest közel 12 százalékkal, 7,8 milliárd forintra nőttek, míg az adósságállomány finanszírozása és az azzal kapcsolatos ráfordítások összege 20 százalékkal, 5,47 milliárd forintra emelkedett. A diákhitelekre képzett kockázati céltartalékok állománya 7,94 milliárdról 10,49 milliárd forintra nőtt.
A működéshez kapcsolódó ráfordítások közül az anyagjellegű kiadások 0,8 százalékkal, a személyi jellegűek 7 százalékkal, az értékcsökkenési leírás 15 százalékkal mérséklődött. E ráfordítások azonban nem tükrözik a vizsgált időszakban a működéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült költségeket, mert a DK az adott időszakban a diákhitel kamatában képződő fedezet alapján elhatárolja a ténylegesen felmerülő költségeket, illetve az elhatárolásokat feloldja.
A hallgatói hitelrendszer önköltségi alapon működik, a DK kötelezettségeiért az állam készfizető kezességet vállal. A társaság felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.

Karrier
MTI
2008. május. 05. 13:10
Diákhitel: még tíz napig igényelhető
Karrier
MTI
2008. június. 23. 13:05
Diákhitel: ősztől nő a felvehető összeg
Karrier
MTI
2008. május. 26. 09:12
Diákhitel-tartozások: tavaly kevesebb ügyfélre szállt rá az APEH
Karrier
MTI
2008. június. 13. 13:20
Diákhitel: több mint 22 milliárdos kifizetés
Karrier
MTI
2008. augusztus. 29. 15:35