2008. január. 23. 11:46 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 23. 11:45 Karrier

Meddig kell kiadni a tavalyról megmaradt szabadságot?

A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.

A Magyar Közlöny 2007. évi, 39. számában közölt új szabályok szerint csökkent az átvihető szabadság mértéke is. A múlt évre járó szabadságok legalább háromnegyed részét még tavaly kellett kiadni, és legfeljebb csak egynegyed részt csoportosíthattak át a munkáltatók különösen indokolt esetben.

Régebben a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átcsoportosíthatta a következő évre a munkáltató, sőt akár az egészet, ha a munkavállaló nem használta ki az egynegyed részre vonatkozó jogosultságát. Az átcsoportosított rész kiadására is több ideje volt a munkáltatónak, a következő év június végéig, vagy kollektív szerződés esetén akár december végéig ütemezhette át. Mostantól az egynegyed részt is csak március végéig ütemezheti át. Az egynegyed rész átütemezésére különösen indokolt esetben van lehetőség.

A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat. Egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre. A kivételesen fontos gazdasági érdekre viszont nem lehet úgy hivatkozni, hogy a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható lett volna. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása ennek ellenére a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

Amennyiben a munkáltatónak sikerül megegyeznie a szakszervezettel, akkor a kollektív szerződésben rögzíthetik, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.