2006. október. 24. 10:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 24. 10:46 Karrier

A héten kezdődik az országos bértárgyalás

A héten kezdődik az Országos Érdekegyeztető Tanács szakbizottságaiban a tárgyalás a jövő évi költségvetésről, a versenyszférának ajánlható béremelési mértékről, pénteken már a fórum plenáris ülése is foglalkozik ezekkel a témákkal.

Az eddigi kormányzati megnyilatkozások szerint a következő két évben nem lehet a reálbérek javulására számítani. A szakszervezetek ha nem is a korábbi évek reálbérjavulását, de legalább egy minimális emelést szeretnének elérni, a munkáltatói érdekképviseletek a kedvezőtlenebb adó- és járulékszabályokra hivatkozva a minél alacsonyabb béremelésben érdekeltek.

Egy évvel ezelőtt az október elején kezdődött egyeztetésen hosszú ideig csak a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek vettek részt. A további, már a kormányzat részvételével megtartott többszöri tárgyalás november végén hozott eredményt. A megegyezés szerint a 3,5 százalékos reálkereset javulás elérése érdekében 4-5 százalékos bruttó keresetemelést javasoltak a versenyszférának, illetve több évre szóló minimálbéremelésben, a szakképzetteknél bérminimum alkalmazásában is sikerült egyezségre jutni.

Két évvel ezelőtt november közepére, a nyolcadik tárgyalási fordulón jutottak kölcsönösen elfogadható kompromisszumra a munkavállalói, munkáltatói érdekképviseletek, valamint a kormányzat. Akkor arról állapodtak meg, hogy a reálkeresetek 3-4 százalékos javítása érdekében 6 százalék bruttó keresetemelést javasolnak a versenyszférának.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.