A távmunka (atipikus munkavégzés) fogalma az elmúlt évtizedben jelentős változáson ment keresztül igazodva e rugalmas munkavégzési forma sajátosságaihoz. Napjainkban a távmunka végzésnek több elismert formája létezik, melyek hasonlítanak, de ugyanakkor több szempontból különbözhetnek is egymástól. A távmunkának ugyanis lényege a rugalmasság, a variációk sokszínűsége. A fejlett gazdasággal rendelkező államokban a számítástechnika, és az internet forradalma éveken át magas munkaerő –kereslettel párosult. A foglalkoztatottság bővülése egyben a munkaterületek növelésének igényét is jelentette. Az irodahelységek területének növekedése együtt járt a bérleti díjak, valamint a fenntartási díjak növekedésével is. Szinte magától értetődő volt tehát, hogy a szükséges új munkaerőt úgy kellett bevonni a cég életébe, hogy ez ne okozzon jelentős költségterhet a vállalatoknak. Praktikusan két út kínálkozott a költségek csökkentésére. Az egyik lehetőség az volt, hogy egyes munkafolyamatokat, feladatokat külső megvalósításra (outsource) adtak át interneten keresztül munkát végezni tudó szabadúszó vállalkozóknak (e-lancer). A másik lehetőség az volt, hogy a munkaadók saját munkavállalóik számára alakítottak ki olyan, a székhelytől, telephelytől távoli (nem tipikus) munkakörnyezetet, ahol adottak voltak a zavartalan munkavégzés feltételei. Európában 2002. június 16 –án Brüsszelben, az Európa Tanács a szociális partnerekkel együtt kidolgozta az Európai Távmunka Megállapodást. Ez a dokumentum alapozza meg a munkaviszony keretei között alkalmazott rugalmas foglalkoztatási formák, így a távoli helyről történő foglalkoztatás jogi kereteit. Alapelvként fogalmazódik meg az önkéntesség, és az egyenlő bánásmód biztosítása. Nevezetesen arról van szó, hogy a munkavállalókat nem lehet akaratuk ellenére távmunkásként foglalkoztatni, illetve biztosítani kell a visszatérés lehetőségét a hagyományos munkavégzés keretei közé. Emellett a nem tipikus munkavégzési formában a munkavállalókat megilletik mindazok a jogok, amelyek hagyományos módon dolgozó társaikat is. Nem lehet bérezésben, juttatásban, előmenetelben, képzésben, stb. –különbséget tenni a munkájukat hagyományos, és új munkamódszerekkel ellátó munkavállalók között. Gyakran felmerül a kérdés, hogy mely feltételek megléte esetén beszélhetünk távmunkáról? A Munka Törvénykönyv meghatározása szerint távmunkát végző munkavállaló: a munkáltató működési körébe tartozó tevékenységet rendszeresen az általa választott, a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, információtechnológiai és informatikai eszközzel végző és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbító munkavállaló. Jogi szempontból tehát fontos tényező, hogy az adatcsere, vagy információ csere a munkáltató székhelyétől, telephelyétől fizikailag egymástól távol eső helyen, információtechnológiai eszközzel történik –e meg. (A foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról a 2004. évi XXVIII. Törvény rendelkezik.) Amennyiben az adatcsere, információ csere nem közvetlenül interneten keresztül, hanem valamilyen adathordozón (floppy, cd, dvd, pendrive) történik, -abban az esetben beszélhetünk e-munkáról. Mind a távmunka, mind az e-munka otthon végezhető munka. Ezért még manapság is sokan tévesztik össze a bedolgozással. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a távmunka nem szakma, nem egy meghatározott fajta munka elvégzést jelenti. A távmunka olyan munkavégzési módszer, amelynek eszközeivel a munkavállaló (általában) hagyományos szakmáját végzi. Déri Tamás szaktanácsadó