2005. szeptember. 13. 16:07 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 13. 16:12 Karrier

Munkahelyteremtés uniós támogatással Szabolcsban

Az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében eddig elfogadott pályázatok alapján 1610 új munkahely létrehozásához és 3119 megtartásához adott támogatást az Európai Unió Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a régió önkormányzati elnöke keddi nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Brüsszel 299 agrár- és vidékfejlesztési, illetve 276 gazdasági beruházáshoz nyújtott pénzügyi segítséget, együttesen 10,8 milliárd forintot - mondta Gazda László.

A politikus, az MSZP országgyűlési képviselője hozzátette, a fejlesztések egy része már megkezdődött, s a jelentős mértékű támogatás 2006-ban érezteti majd igazán kedvező hatását a szabolcsi foglalkoztatásban.

A megyei közgyűlési elnökének tájékoztatása szerint Szabolcsból 560 agrár- és vidékfejlesztési, illetve 673 gazdasági pályázatot nyújtottak be az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az unióhoz.

A politikus hangsúlyozta, az 1233 pályázatnak csaknem a fele nyert eddig támogatást. Az egészségügyi és szociális, valamint a környezetvédelmi, illetve a regionális fejlesztési operatív program pályázatait is figyelembe véve, a Nyírségből 1482 pályázat érkezett be, s abból 638-at fogadtak el, s a megítélt összes támogatás meghaladta a 22,5 milliárd forintot.

A környezetvédelmi beruházások közül kiemelte a 4-es számú főút Nyíregyháza-Záhony közötti részén épülő, Berkesz, Székely és Nyírtura településeket elkerülő új útszakaszok építését, hozzátéve, Nyírbogdányt is elkerüli majd a főút.

Az önkormányzati vezető szólt arról is, hogy az Európai Uniótól várják annak a szóban már közölt döntésnek az írásos megerősítését, miszerint indulhat a térségben a regionális hulladékgazdálkodási program megvalósítása.

A 34 milliárd forint értékű fejlesztéssel a megye 229, valamint a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11 településén épül ki a teljes háztartási hulladék elhelyezési és hasznosítási rendszer.

Hulladéklerakó, kezelő és átrakó telepek létesülnek, hulladékhasznosító, -feldolgozó és komposztáló telepek, valamint megsemmisítő égetőművek épülnek, s a program magába foglalja a jelenlegi 196 lerakó telep területének rekultivációját is.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.