2005. július. 25. 10:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 25. 11:15 Karrier

Lepratesztet követelnek az oroszok

Az orosz bevándorlási hatóságok közlése szerint szigorították az egészségügyi előírásokat azoknak a külföldieknek a számára, akik oroszországi munkavállaláshoz kérnek vízumot: míg eddig csak azt kellett bizonyítaniuk, hogy nincs HIV-fertőzésük, mostantól azt is, hogy nem tébécések és nem leprásak.

A bevándorlási hivatal illetékese szerint voltaképpen nem új rendszabályról van szó, hanem arról, hogy a 2003 áprilisában erre vonatkozólag meghozott, és eddig csak részben alkalmazott rendeletnek július 18-tól teljes egészében érvényt szereznek. Az AFP francia hírügynökség szerint egyébként a szóban forgó szabályozás kiterjed a szifiliszre, illetve annak bizonyítására is, hogy az illető nem szenved e betegségben. Hosszabb távon a rendeletet nem csupán a munkavállalási, hanem a tartózkodási engedély kiadására is érvényesíteni fogják.

Az egyelőre nem túlságosan ismert korlátozó intézkedés máris negatív visszhangot keltett a külföldiek körében. Az Oroszországi Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, Andrew Somers már pénteken közölte a francia hírügynökséggel, hogy kapcsolatba lépett Mihail Fradkov miniszterelnök irodájával és levélben készül tiltakozni a szabályozás ellen. Erre az késztette, hogy több amerikai cég illetékesei jelezték: nem kaptak munkavállalási engedélyt, mivel nem tudtak leprára vonatkozó szűrővizsgálati papírt felmutatni. A munkavállalóknak Somers szerint orosz állami klinikákon kell elvégeztetniük a szükséges vizsgálatokat.

Élet+Stílus Nemes Nikolett 2025. március. 08. 15:00

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.