2004. december. 10. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 12:15 Karrier

Feltűnően sokat betegeskednek a csehek

Csehországban a munkaviszonyban lévő alkalmazottak évente átlagosan 30 és fél napon át vannak betegállományban. Az Európai Unió országaiban ezen a téren a csehek vezetik a listát - derül ki abból az elemzésből, amelyet a cseh statisztikai hivatal hozott nyilvánosságra.

A nemzetközi kimutatás szerint száz alkalmazottból Csehországban naponta hét, míg Magyarországon, Németországban vagy Szlovéniában alig valamivel több mint három ember van betegállományban. Szlovákiában ez az arány négy és öt között van. A cseh alkalmazottak gyakori "betegeskedéséhez" hasonló helyzet csak Svédországban van, amely köztudottan igen bőkezű betegeihez.

Cseh szociológusok szerint a csehek gyakori betegeskedése mögött nem mindig áll valódi betegség, hanem sokan ezzel próbálják megoldani különféle munkahelyi, családi és személyes gondjaikat. Becslések szerint a betegek mintegy 30-40 százaléka álbeteg, és ezzel komoly gondokat okoz az államnak és a gazdaságnak. A szakértők úgy vélik: jelzésértékű, hogy a betegek jelentős része 30-40 év közötti személy, és többnyire férfi.

Statisztikailag kimutatható, hogy a betegek többségét az alacsony fizetésből élők alkotják. Az ő esetükben ugyanis nincs nagy különbség a munkabér és a táppénz között, így nyilván megéri betegnek lenni. Olyan esetek is ismertek, amikor a kisebb cégek tulajdonosa maga küldte betegszabadságra alkalmazottait, mert nem volt számukra munkája.

Szakértői vélemények szerint a mai cseh betegellátás túlságosan bőkezű, s ezen gyorsan változtatni kellene. A reformokon a kormány már dolgozik, s az elképzelések szerint - ha a parlament jóváhagyja őket - az új rendszer 2006-tól lépne életbe.

Jelenleg a csehek betegeskedése évente 4,2 milliárd koronájába kerül a betegbiztosítóknak, a gazdaság veszteségeit 82 milliárd koronára becsülik a szakértők.

A reformtervek között olyan elképzelések vannak, hogy a betegség első két hetét a munkaadó fizetné. Ugyanakkor a biztosítók szigorúbban ellenőrizhetnék a betegeket, és a csalók szigorú büntetésre számíthatnának. Emellett az első három napban vagy az első héten a segély összege is alacsony lenne.