2004. október. 21. 17:17 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Több mint ezer zalai munkahelyet mentettek meg támogatásokkal

Kétszázhatmillió forintnyi központi és megyei munkahely-megtartási támogatással összesen 1038 fős leépítést sikerült elkerülni 2003-2004-ben Zalában – közölte a megyei munkaügyi tanács.

A zalai munkaügyi szervezet másfél év alatt 19 munkáltatót 70 millió forinttal támogatott összesen 434 munkahely megtartásához; 138 milliós központi forrás révén pedig további 604 fős leépítést sikerült megelőzni hat vállalatnál. Kiss Ambrus, a munkaügyi központ igazgatójának közölte, hogy e támogatások révén például a megye legnagyobb gépipari cégénél, a DKG-East-nél 130 ember maradhatott munkahelyén, a zalaegerszegi Ganzeg Kft. pedig a teljes fizikaimunkás-létszámát megőrizhette. A regionális jelentőségű sármelléki repülőtér folyamatos működéséhez 20 dolgozó kapott hat havi támogatást.



A tanács munkavállalói és munkaadói oldalának képviselői megerősítették, hogy a munkapiaci képzések javára jelentős forrást csoportosítottak át a foglalkoztatási alapból, így 270 millió forint áll rendelkezésre csaknem 70 tanfolyam indításához, működtetéséhez. A szakképzési hozzájárulás 0,5 százalékát megtartva egyébként minden eddiginél több gazdasági szervezet vállalja saját dolgozóinak munkahelyi képzését. „Harminc ilyen kérelmet tárgyaltunk, többnyire buszvezetők, lakatosok, növényvédők át- és továbbképzését indítják a fél százalékokból a vállalatok, s az év végéig még újabb 80 kérelmet bírálunk el" – közölte Virághné Móga Julianna, a munkaadói oldal képviselője. (MTI)
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.