2004. május. 04. 15:26 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Európában a nemzeti egoizmus fog érvényesülni

Az Európai Unióban a következő években a „nemzeti egoizmusra” kell számítani - jelentette ki Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) munkatársa egy négyéves vizsgálat eredményeit bemutatva.

Az Európai Unió előtt álló stratégiai feladatok címet viselő felmérésben a VKI mellett a Jogtudományi, a Politikatudományi, valamint a Történettudományi Intézet munkatársai vettek részt. A programot azzal a céllal indították, hogy reális képet alakítsanak ki az unió fejlődési irányáról, a csatlakozási folyamatról és azon belül Magyarország lehetőségeiről az integrációt követően.



Rácz Margit elmondta, hogy a kontinens közössége egy bizonytalan kimenetelű recessziós folyamat végéhez ért, amelynek következtében Európa versenyképessége az Egyesült Államokkal szemben alulmaradt. Ezekre a folyamatokra, amelyek szavai szerint megfosztották az uniót a növekedés esélyétől, az egyes tagállamok nemzetgazdasági szintű válaszokat adnak, ezért jelenleg a nemzeti gazdaságok versenye zajlik Európában.



A kutató elmondta azt is, hogy az unió 2000-ben Lisszabonban kitűzött célja, hogy 2010-re a világ legsikeresebb régiójává váljon, nem biztos, hogy teljesül. A program feléhez közeledve ugyanis megállapítható, hogy a reformokból alig valósult meg valami.



Galló Béla, a Politikatudományi Intézet kutatója arról beszélt, hogy a bővítés hatására a tagállamok közötti koalíciókötések lehetősége és kényszere megnő. Szerinte Európa mindig akkor fejlődött, amikor a nagy tagországok nemzeti érdekei konszenzusra jutottak. De mostanában a nagyobb államok törekvései gyakran ez ellen hatnak, s a most belépett országok is „inkább egymás ellen próbáltak csatlakozni”.



Galló kijelentette, hogy a folyamatosan változó Európában, ezért mindig vizsgálni kell az egyes koalíciókötési lehetőségeket. Szerinte a csatlakozott országoknak a szakszervezetek erősítésében, azaz a munkaadói, munkavállalói oldal párbeszédének fejlesztésében vannak még jelentős lemaradásai. Magyarország számára elkerülhetetlen a közigazgatás átalakítása és a regionális rendszer kiépítése is.



Ferenczy Endre, a Jogtudományi Intézet munkatársa arról beszélt, hogy a csatlakozási szerződésünk életbe lépésével Magyarország lehetőségei megnövekedtek. Kiemelte, hogy az ország a lakosságához képest az uniós döntéshozatalban felülreprezentált. (MTI)
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.