Itthon hvg.hu 2025. február. 01. 14:01

Néhány óra alatt a szükséges ajánlások háromszorosát gyűjtötte össze Újpesten Varju László

Újpesten és Angyalföldön márciusban lesz időközi választás.

„Pár óra alatt a szükséges ajánlások több mint háromszorosát gyűjtötte össze és adta le elsőként Varju László Újpesten és Angyalföldön” – közölte szombaton délután a DK. A párt azt írta, hogy szombaton, déli 12 óra után mindössze néhány perccel már megvolt az országgyűlési választáson való induláshoz szükséges aláírások háromszorosa. Varju állításuk szerint 1600 ajánlást gyűjtött össze rövid idő alatt, ezeket pedig előbb is adta le, mint fideszes kihívója.

Ahogy arról korábban a HVG is beszámolt, Újpesten azért tartanak időközi választást március 23-án, mert Varju László – elébe menve annak, hogy megfosszák tőle – lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Varjut jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Kúria az MTVA-székházban 2018 telén történtek miatt. A Demokratikus Koalíció politikailag motivált, koncepciós eljárásnak nevezte a pert. „Így Varju Lászlóval szemben az Országgyűlés fideszes kétharmada ki fogja mondani az összeférhetetlenséget, ahogy ez történt Fekete-Győr András esetében is. Ez a mandátum elvesztését jelenti” – írták. 

A Fidesz Varju ellen Renge Dánielt, a Fidelitas budapesti elnökét indítja, a DK azonban magában és Varjuban bízik. „A Demokratikus Koalíció szerint semmi kétség afelől, hogy Varju László újra meg fogja nyerni az időközi választást Újpesten és Angyalföldön. Varju László már kétszer győzte le itt a Fideszt, és pontosan ezt fogja tenni harmadszor is. Miután nem tudták őt legyőzni, mindent megtettek azért, hogy lejárassák, megfélemlítsék és ellehetetlenítsék, de a történet vége ismét ugyanaz lesz: a Fidesz ki fog kapni Újpesten és Angyalföldön” – írták.   

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 07. 07:20

Dupla páncélököllel robbantaná fel a szunnyadó Németországot Merz, és rengetegen tapsolnak neki

A kancellárvárományos kedd este bejelentett tervei szakítanának az évtizedes német fiskális politikával, és a hadsereg és az infrastruktúra fejlesztésén keresztül az évek óta vergődő német gazdaság egészének is vérfrissítést jelentenének. A programot még át kell verni a parlamenten, de az iparban már meg is indult a készülődés a lehetséges új világra. Merz csomagja, ha elfogadják, minden bizonnyal a német határokon túlgyűrűző hullámokat vet, és erős támogatást ad az USA nélkül a saját lábára állni akaró Európának is.