Itthon hvg.hu 2025. január. 27. 11:16

Sára Botond főispán szolgálatba helyezte magát, és figyelmeztette a közgyűlést, mi lenne jó Budapestnek a Mini-Dubaj-szavazásnál 

A volt fideszes polgármester és képviselő kisterpeszben mondta el, hogy szerinte a fővárosi közgyűlés “élete talán legnagyobb döntése előtt áll”, és ő tudja is, mi lenne a legjobb Budapestnek, így meg is mondta, hogyan kellene szavazni. Ezt már Karácsony Gergely sem hagyta szó nélkül.

Kiesett a szerepéből – gondolhatnák egyesek Sára Botond fővárosi kormányhivatal-vezető Facebook-videóját látva, hiszen abban a főispán, akinek alapvetően nem dolga autonóm önkormányzati szerveket presszionálni, csupán a döntések utólagos jogszabályi kontrollját látja el, üzent a fővárosi képviselőknek, hogy a Mini-Dubaj-üggyel összefüggésben hogyan kellene szavazniuk a főváros elővásárlási jogáról. 

Sára hétfőn közzétett videóját a fővárosi közgyűlés szerdai ülése elé időzítette, mivel akkor szavaznak a képviselők Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztéséről. Ebben azt javasolja, hogy a Fővárosi Önkormányzat éljen az amúgy jogilag bonyolult kérdésben az elővásárlási jogával, megakadályozva, hogy a rákosrendezői rozsdaövezetben arab befektetők túlépített luxuslakóparkot és  

akár a repülőtér forgalmát is befolyásoló, 500 méteres felhőkarcolókat építhessenek. 

Valójában azonban Sára nem esett ki a szerepéből, hanem éppen, hogy “szerepben van”. A főispán ugyanis rendszeresen “szolgálatba helyezi magát”, ha a kormányzat vagy a Fidesz érdekeit kell képviselni. Az elővásárlási jog gyakorlásának ügyében, ezúttal is úgy jár el, hogy véleménye, a fővárosi képviselők felé közvetített javaslata egybeesik a fővárosi Fidesz és a kormányzat álláspontjával. Sára kiemeli:  

Karácsony Gergely javaslata veszélyes.” 

59 reactions · 18 comments | A Fővárosi Közgyűlés tagjai komoly döntés előtt állnak a rákosrendezői fejlesztés kapcsán: Karácsony Gergely javaslatára megfosztják a budapestieket… | By Sára Botond | Facebook

A Fővárosi Közgyűlés tagjai komoly döntés előtt állnak a rákosrendezői fejlesztés kapcsán: Karácsony Gergely javaslatára megfosztják a budapestieket…

Szerinte azért, mert ha él az elővásárlási jogával a közgyűlés, akkor megakadályozzák a képviselők, hogy új lakások épüljenek, új munkahelyek jöjjenek létre, ha viszont támogatnák a képviselők a beruházást – vagyis leszavaznák Karácsony előterjesztését –, az szerinte “pénzt hoz” – hogy kinek, azt nem tudni, de az biztos, hogy a másik, a területen elővásárlási joggal bíró cégben Habony Árpád és Garancsi István vált nemrég érdekeltté, de róluk és az ő elővásárlási jogukról Sára Botond nem mondott semmit. 

Sára videójához Karácsony Gergely is hozzászólt, a főpolgármester azt írta: “Ahhoz, hogy valaki főispán – édes istenem – legyen, tudom, elég, ha hű a Fideszhez, ezt ebben a videóban is letudta, gratulálok. De ha valaki Budapestet, és nem Bindzsisztánt szolgálja, legalább egy kicsi hozzáértés, némi felelősség és valamennyi elmélyedés kellene. A minap azt találtam mondani: ingyen nem lehet valaki ennyire hülye… Hát, nehogy magára vegye, főispán úr, a világért se akarnám megbántani.“ 

Ezután Karácsony hozzászólásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a beruházás “egyre világosabban látszik, nem egy nagy fejlesztés, sokkal inkább egy kormányzati mutyi”. Elárulta, hogy ezzel szemben ő mit látna szívesen a területen: “Parkvárost, megfizethető lakásokkal és sok zölddel, azt is beruházók bevonásával, csak nem mutyival, hanem átláthatóan, nem arab milliárdosokkal bindzsizve, hanem versenyben, tudja, a szuverenitásunkat és a budapestieket szolgálva.” 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.