Itthon hvg.hu 2025. január. 22. 07:25

A szülőktől kér anyagi segítséget a budapesti Madách Imre Gimnázium

Nincs elég pénz az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére.

Idén is a szülőktől kér anyagi támogatást a budapesti, állami fenntartású Madách Imre Gimnázium alapítványa. Egyebek mellett az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére van szükségük segítségre – írta a Népszava az Alma Mater Madách Imre Gimnázium Alapítvány leköszönő elnökének közleménye alapján.

Mészáros Csabát, aki korábban 24 évig volt az iskola igazgatója, korábban azért mentette fel azonnali hatállyal a Belügyminisztérium, mert nyáron bejelentette: az új tanévben nem fogják elvenni a diákoktól a digitális eszközöket a tanítás kezdete előtt.

A Madách Imre Gimnázium már 2022-ben is a szülők segítségét kérte (lehetőség szerint havi 8 ezer forintot), idén ezt az összeget 3 ezer forintra csökkentették.

A pénzt egyebek mellett a következőkre fordítják:

  • a tanulási környezetet érintő amortizáció lassítására, festés, felső ablakok és az üvegfal tisztítása, parkettacsiszolás,
  • a tanulói és tanári terek élhetőbbé tételére,
  • fontos eszközök államilag nem támogatott beszerzésére,
  • rászoruló tanulók támogatására,
  • higiéniai eszközökre, fénymásolópapírra és a hiányzó sportszerekre.

Nyitóképünk illusztráció.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.