Itthon HVG 2024. december. 10. 11:55

Meghosszabbították az amerikai nő meggyilkolásával gyanúsított ír férfi letartóztatását

A férfi egy budapesti szórakozóhelyen ismerkedett meg a nővel. Vallomásában azt állította, baleset történt.

Három hónappal, március 10-éig meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék annak a 37 éves ír férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy szex közben meggyilkolt egy 31 éves amerikai nőt Budapesten – írja a 24.hu.

A férfi letartóztatását korábban azért rendelte el a bíróság, mert félő volt, hogy elszökik, de a bűnismétlés lehetőségét sem lehetett kizárni. A keddi döntés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezhet.

A 31 éves Mackenzie Elizabeth Michalski november 5-én este tűnt el egy budapesti szórakozóhelyről. A rendőrség köztéri kamerafelvételek alapján azonosította a feltételezhető tettest, a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt, akivel az eltűnt nőt több szórakozóhelyen is együtt látták.

A férfit végül Budapest VII. kerületében, bérelt lakásánál fogták el november 6-án este. Mint kiderült, egy szórakozóhelyen ismerkedett meg későbbi áldozatával, majd egy másik szórakozóhelyre is átmentek, ahol táncoltak, közelebb kerültek egymáshoz, majd a lány úgy döntött, hogy felmegy a férfi lakásába, ahol intim kapcsolatba kerültek, eközben végzett a lánnyal a férfi.

A tettes ezután igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait: az apartmanjában kitakarított, a holttestet egy ruhásszekrénybe rejtette, amíg elment egy bőröndöt venni. Ezután a lány testét a bőröndbe rakta, majd autót bérelt, és a bőrönddel a csomagtartóban elindult a Balaton felé. Szigliget külterületén, egy erdős részen rejtette el áldozatát, majd visszaautózott Budapestre, ahol elfogták.

A férfi vallomásában elismerte, hogy megölte a nőt, de balesetnek állította be a cselekményét. A kihallgatása után megmutatta azt is, hova rejtette a holttestet. Michalski szülei azonban kizárják a baleset lehetőségét, és szándékos gyilkosságként tekintenek lányuk halálára. Közleményükben hangsúlyozták, a hatóságokkal való egyeztetések alapján bíznak abba, hogy lányuk gyilkosát a törvények adta lehetőségek szerint felelősségre vonják.

Térfigyelő kamerán látható a Budapesten megölt amerikai lány és feltételezett gyilkosa

Az elfogott, gyilkossággal gyanúsított férfi azt állítja, eldurvult szexuális játék miatt halt meg a nő.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.