A DK bejelentette, hogy mind a 106 körzetben állítanak jelöltet.
„A választópolgároknak nem csak jobboldali ajánlatot kell kapniuk”, ezért a 2026-os országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben állít jelöltet a Demokratikus Koalíció – írják közleményükben. Molnár Zsolt, a párt alelnöke azt mondta, a DK érzi annak a felelősségét, hogy minden választókörzetben lehessen szociáldemokrata jelöltekre szavazni, a parlamenti bejutásra esélyes pártok közül pedig három (a Fidesz, a Tisza Párt és a Mi Hazánk) jobboldali politikai erő.
Bár a közleményben azt írják, hogy jelenleg négy pártnak van esélye bejutni, a Medián legfrissebb mérése szerint jelenleg a DK számára ez csak akkor lenne reális, ha három százalékra szállítanák le a bejutási küszöböt, ráadásul a Kétfarkú Kutya Párt is megelőzi a DK-t.
Ez azonban nem szegte a párt kedvét, így már most (a DK 13. születésnapján) elkezdték bemutatni jelöltjeiket, akikről a továbbiakban is kisebb csoportokban, hetente egy-egy rövidfilmmel számolnak majd be, összesen 106 nap alatt. Első körben az alábbi jelöltek indulását jelentették be:
- Budapest 1. választókerület (I. és V. kerület, valamint Józsefváros és Ferencváros egyes részei): Herfort Marietta
- Budapest 12. választókerület (Rákospalota, Pestújhely, Újpalota és Újpest): Barkóczi Balázs
- Baranya megye 4. választókerület (Szigetvár és környéke): Szarkándiné Jerszi Katalin
- Pest megye 1. választókerület (Érd és környéke): Gyekiczki Márton
- Somogy megye 3. választókerület (Fonyód, Marcali és más kistelepülések): Németh Helga
- Somogy megye 1. választókerület (Kaposvár és környéke): Molnár Péter
- Pest megye 11. választókerület (Ráckeve, Dunaharaszti, Dabas): Kenéz István
- Pest megye 4. választókerület (Vác és környéke, a Dunakanyar települései): Juhász Béla
Néhány név legalább helyben ismerős lehet, a többség ugyanis jelenleg is önkormányzati képviselőként dolgozik, Juhász Béla polgármester Sződligeten, Barkóczi Balázs pedig országgyűlési képviselőként dolgozik.
A legfiatalabb politikusjelölt pedig az a 19 éves Gyekiczki Márton, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Orbán Viktor október elején, Strasbourgban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján berontott a terembe és azt kiabálta: „Miniszterelnök úr, mennyiért árulta el a hazát?!” Performanszával a DK közleményében az „ország legfiatalabb és alighanem legbátrabb önkormányzati képviselője” jelzőt érdemelte ki magának.