Itthon hvg.hu 2024. október. 16. 16:24

Vádat emeltek egy nyíregyházi férfi ellen, aki évekig bántalmazta a családját

Elvárta, hogy felesége „uram, parancsolómnak” nevezze.

Vádat emeltek egy nyíregyházi férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta, fenyegette feleségét és négy gyerekét. A férfi eleinte pofonokat adott a feleségének, megszorította a karját, később viszont már olyan erővel bántalmazta, hogy annak nyomai láthatóak maradtak a testén. Amikor ilyen történt, elvárta a nőtől, hogy alapozóval vagy ruházatával fedje el a bántalmazás nyomait.

A férfi szexuális erőszakot is elkövetett a feleségén, és elvárta, hogy az „uram, parancsolómnak” nevezze. A nőt a tulajdonának tekintette, kijelentette, hogy megöli, ha el meri hagyni. 

A bántalmazásokat gyakran a gyerekeik is látták. Legutóbb, március 1-jén, a hatéves kisfiuk próbálta megvédeni az anyját; a férfi őt is megütötte. A bántalmazások alkalmával a gyerekek elbújtak vagy hangosan sírtak, ha közbeavatkoztak őket is megverte az apjuk. 

A középkorú férfi rendszeresen megfélemlítette a családot, késsel fenyegetőzött, és azzal, hogy felgyújtja a házukat. Azt is mondta, ki fogja nyomni felesége szemét. 

A férfit szexuális és kapcsolati erőszakkal, testi sértéssel és kiskorú veszélyeztetésével vádolják, beismerés esetén öt év börtönbüntetés vár rá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.