Itthon hvg.hu 2024. október. 16. 19:19

Beer Miklós nem érti, miért nem szolidáris a katolikus egyház Iványi Gáborral

A nyugalmazott váci megyéspüspök arról is beszélt: abba kéne hagyni a kötelező cölibátust.

“Kétségtelen, hogy nagyon megdöbbentett mindegyik eset, és ha a kétezer éves történetünket nézzük, mindig voltak fájdalmas, egyházunkat megrázó kudarcok, most ez a néhány eset is megdöbbentett bennünket. Szembe kell néznünk ezzel is, és azzal is, hogy ez sajnos benne van a rendszerünkben”

– mondta Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a Klubrádiónak, amikor a Bese-ügyről és két pedofil papról kérdezték, akiknek az ügye nemrég került nyilvánosságra. Beer szerint szemléletváltásra van szükség az egyházon belül. A volt megyéspüspök egyébként nyilvánosan bocsánatot kért az egyház nevében a Bese-ügy miatt.

Hozzátette: szerinte sokan túl korán jelentkeznek papi szolgálatra. „Az egész társadalmunkra jellemző ez, hogy a fiatalok nem tudnak dönteni igazán, nem tudnak elköteleződni, a párválasztásra is igaz ez, jó lenne egy kicsit várni” – mondta.

Szerint az ilyen ügyek komoly figyelmeztetést jelentenek a teológiai főiskolák számára, akiknek sokkal komolyabb pszichológiai tesztet kellene kérniük a jelentkezőktől. 2021-es interjúnk Beer Miklóssal a homoszexualitásról és politikáról:

Beer nem gondolja, hogy a cölibátus a szexuális bűncselekmények kapcsán közvetlen befolyásoló tényező lenne, de szerinte annak jelenlegi formáját át kell gondolni. „A kötelező cölibátust kellene abbahagyni, ne legyen ez az összefüggés, mintha ez lenne a legfontosabb feltétele a papi szolgálatnak. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy egy személyiségében érett, egy hitében felnőtté vált emberről van-e szó, van-e vezetői képessége, karizmája” – mondta. Erről Beer már korábban is beszélt, itt például a Szemlélek magazinnak.

Beer beszélt arról is, mekkora fájdalom Iványi Gábor számára, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség nem lehet egyház. Azt mondta: nem érti, hogy egyháza miért nem vállal nyíltan szolidaritást Iványival.

Iványi Gáborral nemrég a HVG Címlapsztoriban interjúztunk:

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.