Összesen 670 ezer ember ellen folyik jelenleg végrehajtási eljárás Magyarországon.
Közérdekű adatigénylésben kérte ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól (MBVK) Jámbor András, a Szikra mozgalom országgyűlési képviselője a legfrissebb adatokat. A válaszból kiderül, hogy jelenleg 670 533 végrehajtás van folyamatban Magyarországon. Ezzel 180 ezerrel, vagyis harmadával több emberrel szemben zajlik végrehajtás most, mint egy évvel ezelőtt.
„Ez embertelen. Aki még mindig nem érti, mi a baj a jelenleg hatályos végrehajtási törvénnyel, annak csak mondjuk el ezt a számot! Mert ebből világosan látszik, hogy a Völner és Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény nem a dolgozó embereket segíti, hogy rendezni tudjuk az adósságot, ha bajba jutnánk, hanem a végrehajtókat segíti, hogy minél több ügyből minél több profitot tudjanak beszedni.” – közölte Jámbor. Kiemelte:
egy fordított Robin Hood-országban élünk, ahol azoktól veszik el a pénzt, akik bajba jutnak, hogy aztán az elit szétossza a profitot egymás között”.
Jámbor András közleményében azt írja, október 8-án tizenharmadszorra viszi be bizottság elé a végrehajtási törvény módosításáról szóló javaslatát. Eddig a fideszes képviselők rendre elkaszálták, hogy a javaslatáról egyáltalán szavazhasson a parlament. Ez szerinte azért is furcsa, mert Orbán Viktor még februárban jelezte, hogy szívesen működnek együtt, ha a képviselő javaslatot tesz a törvény módosítására.