A miniszterelnök azzal viccelődött, hogy aki nem adja le a mobilját, azt Pintér Sándorra bízzák, akinek nem szeretne a kezei közé kerülni.
„Elkobozzák, tilos bevinni” – jelentette ki a miniszterelnök, amikor arról kérdezték, hogy mindig leadja-e a telefonját a kormányülések előtt. A TikTok-csatornájára feltöltött videóban Orbán Viktor arról is beszélt, hogy biztonsági szempontból lehetetlen, hogy bármilyen információ elektronikus úton kikerüljön az ülésteremből.
Az biztos, hogy a miniszterelnök szemlélete alapvetően „papíralapú”, elég csak megnézni a kormányülésekről közzétett hivatalos fotókat vagy akár az Orbán által a közösségi médiában megosztott képeket, mindig rengeteg papírt látunk az asztalon. És sok esetben még a papíralapú dokumentumok sem sokszorosíthatók korlátlanul, hiszen például a titkos kormányhatározatok mindig kevés számú, számozott példányban készülnek, és csak egy szűk kör fér hozzájuk, ráadásul azt is szigorúan dokumentálják, hogy ki, mikor és miért.
Ha Orbán az elektronikus információt például a hangfelvételre értette, akkor az biztos nem kerülhet ki a kormányülésről, mert ilyen – hivatalosan legalábbis – nem is készül az ülésekről. Nem volt ez azonban mindig így. A rendszerváltás óta ez a gyakorlat többször változott. Az 1990-ben hivatalba lépő kormány üléseiről még szó szerinti jegyzőkönyvet és összefoglalót is készítettek, 2 év múlva már csak összefoglalókat. Újabb 2 év múlva, a Horn-kormány visszavezette a hangfelvétel-készítés gyakorlatát, hogy egy év múlva eltörölje, majd újabb egy év múlva, 1996-tól ismét visszaállítsa. Az 1998-ban megalakult Orbán-kormány ismét változtatott: eltörölte a kabinetüléseken a hangfelvételes rögzítést és a szó szerinti jegyzőkönyvezést. Majd miután a baloldali kormányok ezt visszaállították, 2010 után, újra hatalmon, megint változtattak, és csak tartalmi összefoglaló készült – így van ma is, és persze ez az összefoglaló sem nyilvános.
Orbánék majdnem minden kormányülésen hoztak olyan döntést, amelyet akár 2114-ig is titokban tarthatnak
A teljesen titkos kormányhatározatokon kívül majdnem 150 olyan döntés is született az év első 6 hónapjában, amelyet akár 20 évig sem ismerhetünk meg.
Mit érdemel az a bűnös, aki mégis becsempészi a telefonját? – kérdezte Orbántól a videó készítője, amire úgy felelt:
„Pintér Sándorra bízzuk. Nem szeretnék a kezei közé kerülni.”
Nem nehéz Orbán válaszába belehallani az azoknak küldött üzenetet, akik esetleg ellenállnának az iskolákban ettől a tanévtől bevezetett szabálynak, amely szerint a tanítás elején az elektronikai eszközöket a tanulóknak le kell adniuk, és csak a végén kaphatják őket vissza. Emiatt augusztus végén azonnali hatállyal felmentették a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, aki mellett több tüntetést is tartottak az iskola diákjai, az egyiket a Belügyminisztérium épülete előtt, hiszen az oktatás területét is Pintér Sándor belügyminiszter felügyeli.
A következő snitten már Pintér beszél arról, hogy miért nem szabad bevinni a telefont a kormányülések helyszínére: hogy a hívások ne zavarják meg az egyeztetést, és hogy az elhangzottak ne juthassanak illetéktelenekhez.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is feltűnik a videóban, aki bevallja, hogy a kollégájánál szokta hagyni a telefonját. „Sőt szerintem én vagyok az egyetlen külügyminiszter, aki az Európai Unió külügyminiszteri tanácsülésére sem viszi be a telefont” – fűzte hozzá.
Orbánról régóta tudni lehet, hogy nem valami csúcskészüléket, hanem régi technikát használ. Legutóbb két éve mutatta meg a telefonját, egy 2007-ben megjelent, fekete Nokiát, amelyen éppen akkor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hívta. A TikTok-videón is feltűnik egy készülék, ez azonban fekete és ezüst színű. Ez egy 6300-as Nokia, amely 2006 végén jelent meg a piacon.
Saját bevallása szerint Szijjártó sem barátja a modern technológiának. Májusban, amikor a minisztériumát ért súlyos orosz hackertámadásról kérdezték, arról beszélt: „Vannak ezzel foglalkozó kollégák, akik, megmondom őszintén, amikor beszélnek ilyen ügyekről, a második szónál veszítem el a megértést, mert az SMS-en kívül nem sok mindenre vagyok képes az informatikában, meg nem is nagyon akarok. De azért vannak olyan kollégáim”.